Celeb / Híresség

Nagy Feró váratlan vallomása: én egy kicsit fideszes szemüveggel nézem a világot

Nagy Feró zenei munkássága mindmáig elvitathatatlan. A „Nemzet Csótánya” szerint ha ma visszatekintünk a rendszerváltás előtti zenei világra, nem lehet megúszni, hogy az ellentétes politikai erőkön keresztül keresztül vizsgálódjunk: mint kiderült, ő is így tesz, méghozzá „egy kicsit fideszes szemüvegen keresztül”.

 

 

 

Nagy Feró munkássága is részét képezi a csütörtöktől megtekinthető, „Nekünk írták a dalt!” – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig című időszakos kiállításnak, amelynek a Magyar Zene Háza ad helyet. A zenész ezzel kapcsolatban adott interjút a Spirit FM Aktuál című műsorának.

Feró úgy látja, volt közük ahhoz, hogy változott az emberek ízlésvilága, a hozzáállásuk a rendszerhez. Felidézte, hogy a marginális értelmiségnek szerettek volna zenélni, ami egy ideig sikerült is, de – mint mondta – ebből nagyon nehéz megélni, márpedig új felszerelést kell venni időről időre, ezért az embernek vannak megalkuvásai.

Továbbá arról is beszámolt, hogy szerinte lejárt a nagy koncertek ideje: biztos abban, hogy ma már nincsnek olyan zenekarok, amelyek arénákat töltenének meg.

Nagy Feró szerint a politika szemüvegét nem lehet levenni

A zenész szerint nem lehet megúszni hogy ne blokkokon, ellentétes politikai erőkön keresztül keresztül nézzük a korszakot.

Én egy kicsit fideszes szemüveggel nézem, na, de álljunk már meg: ami jó, az jó

– fogalmazott.

Hozzátette: ő nem ért mindenben egyet a Fidesszel. Mint mondta, most egy eléggé kettős világ van, a mostani kultúrpolitika nem tud korlátlanul uralkodni a kultúrán. Úgy látja, a Fidesz még nem vette át teljes egészében a hatalmat. Szerinte sok becsületes ember dolgozik a jobboldalon, akik úgy gondolják, hogy azokat a dolgokat, amelyeket a kommunista diktatúra idején alkottak, helyükön kell kezelni.

 

A teljes beszélgetés itt található:

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?