Belföld, Celeb / Híresség

Elszabadultak az indulatok – Berki Krisztián édesanyja megtépné Mazsit, ha találkoznának: „Egyszerűen kihozza belőlem az állatot”

Berki Krisztián édesanyja nem tudja túltenni magát fia elvesztésén, fájdalmát pedig csak tetézi, hogy látja, Mazsi milyen könnyen továbblépett Krisztián után.

 

 

 

Persze, Mazsi és Júlia is szörnyű nehéz helyzetben vannak. Míg az özvegynek a maga és kislánya érdekében is tovább kell lépnie, addig a szenvedő édesanyának fáj, hogy Mazsi ilyen könnyedén túltette magát szeretett fia halálán.

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Mazsi Zanzibárba, a földi Paradicsomba utazott új kedvesével, ahová a kislányát is magával vitte. A boldog fotókat nézegetve – amelyek kevesebb mint egy évvel Krisztián halála után készületek –, Júliában újult erővel lángolt fel a düh:

Napról napra jobban szakad szét a szívem

– mondta Júlia, a Bors megkeresésére, majd így folytatta:

„Szerintem, amit Mazsi művel, azon már a vadidegen emberek is megrökönyödnek. Hiszen ők is arra gondolhatnak, hogy mit érezhet ilyenkor egy gyászoló anya? Látom a friss képeit, és egyszerűen nem tudom felfogni: ott nevet, élvezi az életet, és ezt még az arcunkba is tolja? Hát nincs benne semennyi együttérzés, tapintat? Gyász? Hogy azt már meg se kérdezzem: gyászolt ő valamennyit egyáltalán? Tudom, hogy erős, amit mondok, de az a helyzet, hogy a kisunokámat nagyon szeretem, de ezt az embert (Mazsit) lassan meggyűlölöm” – mondta őszintén Júlia, akit még Mazsi édesanyja is felkeresett, kérve, hogy a nyilvánosság előtt ne bántsa Mazsit:

„Amikor ezt meghallottam, elborult az agyam. Ne bántsam a lányát? Hát ki bántja? Nem ő bántja inkább a fiam emlékét és vele együtt engem is azzal, ahogy viselkedik? Miért nem tudja titokban élni az új, boldog életét? Miért kell ezt mindenkinek látnia? Ha szétmentek volna Krisztiánnal már akkor, amikor elkezdett megromlani a viszonyuk, mondjuk egy fél évvel a fiam halála előtt, ma a gyermekem is egy mesebeli szigeten nyaralna egy nővel. Egy olyannal, aki megérdemli őt. De az élet másként hozta” – tette hozzá Júlia asszony, majd az mondta:

Most olyan düh van bennem, hogy azt érzem, ha személyesen találkozom Mazsival, lehet, meg is tépem! Egyszerűen kihozza belőlem az állatot az a szenvtelenség, amivel éli a kirakati életét.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?