Életmód

Kidobta a pasiját a lány, mert megkérte, hogy vegyen neki gyógyszert, de a srác visszakérte a pénzt

Mi lehet a legalacsonyabb összeg, amin párok annyira összevesztek, hogy szakítottak? Vagy létezik egyáltalán ilyen? Nos, úgy tűnik, hogy egy négy éves párkapcsolatnak vége tudott szakadni egy doboz gyógyszer miatt, ami nagyjából 2800 forintba került.

 

 

 

Egy Jackie Li nevű hawaii származású lány arról számolt be egy TikTok videóban, hogy milyen apróságnak tűnő dolog miatt szakított az egykori barátjával. Jackie elmondása szerint, egyszer lebetegedett és megkérte a párját, hogy amikor megy hazafelé a munkából, ugorjon be egy patikába és hozzon valamilyen gyógyszert a megfázására.

A lány akkori barátja ennek a kérésnek eleget is tett, Jacki bevette a gyógyszert, majd lefeküdt aludni. Másnap azonban arra kelt fel, hogy egy 7 dollár, vagyis nagyjából 2800 forint összegű kérelem érkezett a Venmo profiljára. A barátja küldte el a kérelmet, hiszen 7 dollárba került a gyógyszer.

Jackiet eléggé szíven ütötte a dolog, hiszen ekkor már négy éve együtt volt a párjával. A lány úgy volt vele, hogy nem ér neki ennyit a kapcsolat, ha egy 7 dolláros gyógyszer árát visszakéri a férfi.

@jackieli852

#stitch with @jacklyn.fit

♬ original sound – jackieli852

A kommentelők megkérdezték a lánytól, hogy máskor is így viselkedett-e a barátja, hogy ilyen smucig volt-e, de Jackie szerint nem volt példa ilyenre, szerinte ez a vég kezdete volt.

forrás: noizz.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?