Celeb / Híresség

Festővászon lett Herceg Erika tökéletes testéből: „Meztelenül kiállok, úgy fogtok rám festeni” – videó

Herceg Erika egy divattervezővel és egy képzőművésszel kooperálva változott igazi műalkotássá szinte egyetlen szempillantás alatt, amikor hófehér ruháját a művészek újra álmodták.

 

 

 

A művészetek találkozása jegyében örömmel lett főszereplője egy performansznak, ahol rendhagyó festővászonra álmodtak meg egy festményt.

Hát, ha eddig nem volt trend, akkor behozunk egy új trendet – mondta az X-faktor zsűrije az RTL stábjának.

Erika a performansz alatt felállt egy deszkára, majd a művészek munkához is láttak. A hófehér ruha egy szempillantás alatt színt kapott, ami vélhetőleg sokakat kiakasztott volna, ám ebben a helyzetben csak izgalmasabbá tette a ruhakölteményt.

A ruha festése alatt Erikának annyira megtetszett a szerepkör, hogy egy izgalmas ajánlatot tett:

A következő alkalommal majd meztelenül kiállok, úgy fogtok rám festeni – mondta, igencsak felkeltve a figyelmet.

Végül egy igazán impozáns műalkotássá varázsolták a ruhát, amiben Erika talán még csinosabb lett. Bár ez az alkotás is gyönyörű lett, bizonyára sokan jóval kíváncsiabbak lennének arra a megoldásra, amit az énekesnő emlegetett.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?