Életmód, Érdekes, Internet

16 szokatlan felfedezés, ami teljes rejtélynek bizonyult, de az internetezőknek sikerült megfejteniük

Emberi mivoltunkból fakadóan mindig érdeklődve figyeljük az új és ismeretlen dolgokat. Minél titokzatosabb és érthetetlenebb valami, annál érdekesebbnek tűnik a szemünkben. A Reddit közösségi oldalon épp ezért a felhasználók létrehoztak egy fórumot, ahol a mindennapok során látott furcsaságokat megoszthatják egymással, hogy aztán együtt, a több mint 2 millió felhasználó közösen fejtse meg azokat. Most 16 érdekes felfedezést gyűjtöttünk össze, melyet az internetezők osztottak meg, és amelyekről a Reddit fóruma nélkül valószínűleg sosem tudtuk volna meg, hogy micsoda.

 

 

 

1.  ,,Ezt a kis műanyag-fém eszközt találtam az ATM kártyaleolvasójában.”

Válasz: ez egy libanoni hurok, amit csalásra használnak. Azért kapta ezt a nevet, mivel a libanoni bűnözők használják leggyakrabban arra, hogy a kártya behelyezése után az ATM ne tudja visszaadni az ügyfélnek a kártyát.

2.  ,,Mi ez az óriás torony? Oldalt ablakai vannak, de mégis alig szélesebb, mint egy létra. Egy “tűzoltóság” feliratú épület mögött található.”

Válasz: ez egy tömlőtorony. Régen ilyen tornyokban szárították a tűzoltó tömlőket Kanadában és az Egyesült Államokban, hogy ezáltal megnöveljék az élettartamukat.

3.  ,,Ezt az üvegszerű héjat találtam az észak-karolinai tengerparton. Tudjátok, mi lehet?”

Válasz: ezek a tehénorrú rája fogai.

4.  ,,Ez egy ívelt érme, valamilyen ráhegesztett résszel. 1786-ból származik. Mi lehet ez?”

Válasz: házi készítésű zseb-hamutartó.

5.  ,,A kórházi recepciónk mennyezetén lóg ez a fehér kúp. Tudja valaki, hogy mi lehet? Szerintünk a Wi-Fi jelerősítéséhez lehet köze.”

Válasz: ez egy mobil jelerősítő.

6.  ,,Mik ezek a kis fehér golyók, amik folyamatosan megjelennek az ablakom sarkában?”

Válasz: a falaid valószínűleg ilyen polisztirol gömbökkel vannak megtöltve, és valahol van rajta egy kis lyuk, amin keresztül a huzat bemegy, és kifújja ezeket a golyókat.



7.  ,,Mi ez a rugalmas gumidarab, aminek kerti tömlőcsatlakozó van az egyik oldalán?”

Válasz: az eltömődött csatornák és csövek tisztítására használják. Addig nyomják, míg az erős vízsugár és a nyomás hatására fel nem oldja az eltömődött lefolyót.

8.  ,,A mexikói Michoacan államban találtuk, a Chapala-tó közelében.”

Válasz: ez egy mamut őrlőfog.

9.  ,,Mik ezek a zöld kefék a gát oldalán?”

Válasz: ezek a kefék az angolnák és ingolák haladását szolgálják, mivel ezek az állatok nehezen tudnak sodrásiránnyal szembe közlekedni egy bizonyos sebesség fölött.

10.  ,,Mi ez az ívelt fém dolog a szállodám fürdőszobájában, a kapaszkodó felett?”

Válasz: ez egy közönséges csap. Ennek megértéséhez elég lett volna egyszerűen zuhanyról sima csapra állítani vizet zuhanyozás közben.

11.  ,,Mik ezek a furcsa dolgok a bokraimon?”

Válasz: ez egy nagyon veszélyes gombás betegség, mely általában a tavaszi esőzések során képződik. Meg fogja ölni a bokrot és a környező fákra is veszélyes lehet. A megszabadulásának egyetlen módja, ha lemetszük és megégetjük az ágakat, munka után pedig fertőtlenítünk minden szerszámot.

12.  ,,Ezt a kis üveget egy antik ékszerdobozban találtam mindenféle jelölés vagy szám nélkül, ezért ötletem sincs, hogy mi lehet.”

Válasz: ez egy boutonnière váza.

13.  ,,Mi ez a furcsa acél valami? Egy elektromos vezeték mellett találtam fűnyírás közben.”

Válasz: ez egy mókus- és madárriasztó, melynek célja, hogy elriassza az állatokat, mielőtt hozzáérnének az érzékeny alkatrészekhez, aminek a rongálása esetén komoly áramkimaradások lehetnek.

 

 

 

 

14.  ,,Egy nagyon régi házba költöztem és a konyhában bukkantam rá erre a kis zárt ajtóra. Mire használták?”

Válasz: ez egy rekesz, amit a romlandó ételek külső tárolására használtak. Hideg időben ez egyfajta hűtőszekrényként funkcionált. Kívülről valahogy így néz ki:

15.  ,,A varródobozomban volt. Még a nagymamám adta nekem 12 éves koromban, de sosem tudtam, hogy mire való!”

Válasz: ez az eszköz segít viaszt felvinni a cérnára, hogy megkönnyítse vele a varrást.

16.  ,,Egy régi szekrény tisztításakor találtam. A közepén egy nagy rugó található, szerintem az ajtón kellene lógnia.”

Válasz: ez egy antik kalaptartó állvány. A rugónak és a madzagnak köszönhetően minden oldalról megtekinthető volt a kalap, még mielőtt szabad kézzel hozzáértek volna. Ezt a fajta változatot vélhetően asztalok szélére csíptetve használták.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?