Életmód, Érdekes

18 népszerű tévhit, amiben általában gyerekkoruk óta vakon hisznek az emberek

A gyerekkor az időszak, amikor rengeteg érdekes dolgot tanulhatunk a szüleinknek, tanárainknak, kedvenc könyveinknek és filmjeinknek köszönhetően a világgal kapcsolatban. Azóta persze felnőttünk, de az így szerzett tudást annyira elraktároztuk magunkban, hogy meg sem fordul a fejünkben megkérdőjelezni azokat. Pedig nem ártana, hiszen mint kiderült, a napraforgó egyáltalán nem követi a napot az égen, és a nőstény imádkozósáska sem harapja le a hím fejét párzás után. Most 18 olyan tévhitet és mítoszt gyűjtöttünk össze, melyekben az emberek többsége még mindig vakon hisz, pedig semmi igazságtartalmuk.

 

 

 

1 mítosz: A banán fán terem

5053f95989a49cc2db1b172e7b

A banán egy, a trópusokon elterjedt és termesztett egyszikű, lágy szárú növény, aminek magassága a 2-9 métert is elérheti, ezért nem véletlen, hogy sokan fának hiszik, pedig valójában szó sincs ilyesmiről.

2 mítosz: Az elefántok elefánttemetőbe járnak meghalni

7c895352a28a2acc54a8a37b4c

Valószínűleg sokaknak ismerős az a legenda, miszerint az idős elefántok elvonulnak a csordától, és ösztönösen egy elefánttemetőnek nevezett helyre mennek, hogy ott magányosan meghaljanak. Valójában azonban ez nem így van: az elefántok nem hagyják el a csordájukat és még inkább nem mennek egyedül meghalni sehová.

A legenda alapját az a tény adta, hogy az idős és sovány elefántok gyakran annyira kimerültek, hogy már nem tudnak kemény ételt rágni, ezért olyan helyeken gyűlnek, ahol puha étel található, és nem ritka, hogy ott is halnak meg. Mivel az ilyen helyeken mindig nagy számú elefántcsont található, az emberek azt hitték, hogy az elefántok ösztönüknél fogva külön vonulnak ilyenkor a csordától, hogy egy temetőben haljanak meg, egyedül.

3 mítosz: A nőstény imádkozósáska párzás után leharapja a hím fejét

Rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy nőstény imádkozósáska párzás közben vagy után megölje a párját, különösen a természetes élőhelyükön. Egy laboratóriumi vizsgálat során kiderítették, hogy 45 esetből csak egyszer történt ilyen, és érdemes leszögezni, hogy a hímek is pontosan ilyen gyakorisággal harapták le párzás után a nőstények fejét.


4 mítosz: A szerencsesütik Kínából származnak

00cbac586cbffe08aee4445b18

A szerencsesütiket gyakran társítjuk a kínai kultúrához, mivel leggyakrabban a kínai éttermekben találkozhatunk ilyenekkel. Valójában azonban egy japán cukrász találta ki az Egyesült Államokban.

5 mítosz: A napraforgó mindig “követi” a napot

4967c2532592203b40fa225779

Valójában a virágzó napraforgók egésznap egy irányba néznek (általában kelet felé). A fejlődés korai szakaszában, még a virágzás előtt azonban az éretlen rügyek tényleg nyomon követik a nap helyzetét az égen – ezt a jelenséget fototropizmusnak hívjuk.

Egyébként a napraforgók kelet felé “nézése” valószínűleg egy védekező mechanizmus, mivel ha nyugati vagy déli irányba néznének, akkor a forró napokon az magégéshez vezetne.

6 mítosz: Az élelmiszer nem fogyasztható a lejárati idő után

3805ad590fbf5e06e9867b2f7c

A lejárati idő után a legtöbb étel ehető marad (leszámítva a romlandó ételeket és az anyatej helyettesítő tápszereket), bár lehet, hogy kevésbé lesznek ízletesek. A gyártók az ilyen lejárati dátumokkal valójában azt a becsült időtartamot jelölik, amely alatt a termékük a legjobb minőségű és ennek köszönhetően a legfinomabb.


7 mítosz: 24 órát kell várni egy eltűnt személy bejelentése előtt

38e9125bc2be3ff92eb96791bf

Nem kell 24 órát várni vele, mielőtt valakit eltűnt személyként kezelnénk, épp ellenkezőleg: azonnal be kell jelenteni, amint felmerül ennek a gyanúja, hogy a hatóságok minél korábban megkezdhessék a keresést.

8 mítosz: A pattanások az arc higiéniájához kapcsolódnak

88a2225f3da04671b525b6c1a9

A pattanásokat leginkább a genetika okozza, nem pedig a rossz higiénia, a zsíros ételek vagy más szokások. Érdekes módon a pattanások nemcsak a serdülőknél, hanem a felnőtteknél is megjelenhetnek, különösen a nőknél, és különösen a menstruáció előtti egy hétben.

9 mítosz: A kaméleonok beolvadnak a környezetükbe

48527e5153891fcd1ff8496d5b

A legtöbb ember úgy véli, hogy a kaméleonok azért változtatják meg a bőrszínüket, hogy beolvadjanak a környezetükbe, pedig hiszed vagy sem, a kaméleonok bőre valójában a hangulatuk, a hőmérséklet, a kommunikációjuk, és a fény hatására változik.

10 mítosz: A Bermuda-háromszög veszélyes a hajókra és a repülőgépekre

7e22d150e5998590944d483c3b

Valójában nincs több hajóroncs vagy titokzatos eltűnés a Bermuda-háromszögben, mint más helyeken. A World Wildlife Fund 2013-ban közzétette az óceánok legveszélyesebb helyszíneinek listáját, melybe érdekes módon a Bermuda-háromszög még csak be sem került.

A Bermuda-háromszögben egyébként ma is minden gond nélkül hajóznak a teherszállító és utasszállító hajók, és közlekednek repülőgépek is, mivel ez egy nagyon fontos közlekedési terület földön és vízen egyaránt.

11 mítosz: A cukortól hiperaktívvá válnak a gyerekek

fc90975aa9855d30ff9f3aa826

A tudósok számos vizsgálatot végeztek a témában, és kutatásaikkal bebizonyították, hogy nincs különbség a fokozott mennyiségű cukrot fogyasztó és az átlagos gyermekek hiperaktivitási hajlandósága között. Ettől függetlenül a túl sok cukor fogyasztása még ugyanúgy egészségtelen.

12 mítosz: A mikrohullámok az egész ételt melegítik

Sokan úgy gondolják, hogy a mikrohullámú sütők úgy melegítik az ételeket, hogy rezonálják a bennük található vízmolekulákat. Ez azonban nem teljesen igaz. Az elektromágneses hullámok valójában felgyorsítják a molekulák mozgását és az általuk keltett súrlódás vezet az anyag hőmérsékletének melegítéséhez. Ennek ellenére nem az egész ételt tudja így melegíteni, hanem csak annak külső részét.

Ennek a ténynek köszönhető például az is, hogy amikor nagyobb térfogatú ételeket, például burgonyát melegítünk, akkor a külseje tűzforró lesz, míg belül hideg marad.

13 mítosz: A vasszűz egy kínzóeszköz volt

5b1f215b48ba2ee7613ae146f7

Nincs bizonyíték arra, hogy a vasszűzeket vagy angol nevén iron lady-ket kínzóeszközökként használták volna. Arra sincs bizonyíték, hogy egyáltalán léteztek volna a középkorban.

Az első feljegyzések a 17. század végén említik őket, amikor is kereskedelmi kiállításokon használták, hogy a segítségükkel vonzzák és lenyűgözzék a látogatókat.

14 mítosz: Egy “vörös telefon” van Moszkva és Washington között

2fb6a250579e901a7cd40e319a

A Moszkvát és Washintont összekötő vörös telefon legendája nagyon népszerű, ám valójában soha nem volt ilyen telefonvonal, és pláne nem használtak piros telefont.

A két ország vezetői persze folyamatosan tartják a kapcsolatot, ám ehhez kezdetben faxokat használtak, majd biztonságos számítógépes kapcsolatot. Nincs olyan vörös telefon, amin keresztül az elnökök el tudnák érni egymást, az országokat összekötő forródrót is valójában nem a Fehér házzal, hanem a Pentagonnal köti össze a Kremlt.

15 mítosz: “Evidens, kedves Watson” – Sherlock Holmes kedvenc mondata

a451f559a1a86fd551215e1066

Conan Doyle regényeinek hőse, Sherlock Homles nyomozó valójában soha nem ejtett ki ilyet a könyvekben. A kifejezést P. G. Wodehouse író találta ki 1915-ben, és többször is hivatkozik erre a Psmith Amerikában című regényben.

A mondat először az 1929-es amerikai “Sherlock Holmes visszatér” című filmben hangzott el, majd később egy 1935-ös brit változatban is. Idővel a népszerű kifejezés Sherlock Holmes védjegyévé vált, pedig a könyvekben sosem mondott ilyet.

 

 

 

 

16 mítosz: Ha egy felhőkarcoló tetejéről ledobsz egy érmét, akkor az képes megölni egy embert

Népszerű legenda, hogy ha például az Empire State Buildingről ledobunk egy érmét, akkor az képes megölni egy embert, vagy betörni a járdát. Valójában egy nem így van. Lapos formája és könnyű súlya miatt az érme nem képes annyira felgyorsulni zuhanás közben, hogy ezt megtegye. Ettől függetlenül persze fájhat, ha a fejünkre esik, de nem fogunk belehalni.

Érdekes, hogy egy dió vagy anyacsavar esetében már más a helyzet: ezek ugyanis akár a 400 km/h-ás sebességet is elérhetik zuhanás közben, ami ha fejen talál egy embert, az bizony halálos is lehet.

17 mítosz: Buddha kövér volt

Elhizott buddha

Sokan úgy vélik, hogy az ajándékboltokban kapható miniatűr kövér kis figurák Buddhát, a három világvallás egyikének megalapítóját ábrázolják, pedig nem így van. Ezek a figurák valójában Pu-taj-t ábrázolják, aki egy 10. századi zen szerzetes volt.

18 mítosz: A Biblia tiltott gyümölcse egy alma volt

cd07c95239852d07393eb1d5c7

A Bibliában egy szóval sem említik, hogy a tiltott gyümölcs alma volt. Az eredeti héber szövegek is csak a fát és a gyümölcsöt említik. A korai latin fordítások a malum szót használják, ami egyszerre jelent gonoszt és almát is ezen a nyelven.

Az almaként ábrázolt tiltott gyümölcsöt a 12. századi német és francia művészeknek köszönhetjük, ők festették le így először. Egyes feltételezések szerint a tiltott gyümölcs lehetett szőlő, füge, sárgabarack és citrom is.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?