Külföld

4 centiméter csont hiányzik egy kiszabadított ukrán hadifogoly karjából

A korábban erőtől duzzadó katonára rá sem lehet ismerni: kilátszanak a bordái, a karja pedig teljesen eltorzult.

 

 

 

Sokkoló előtte-utána fotót közölt egy Oroszországból kiszabadult ukrán hadifogolyról az ország védelmi minisztériuma, írja a Daily Mail. Mikhajlo Dianov az első képen erőtől duzzad egyenruhájában, a második képen pedig rá sem lehet ismerni a csontsovány, eltorzult karú katonára.

A fotókhoz azt írták a tweetben, hogy az Azovstal egykori védője azon szerencsések közé tartozik, akik élve megúszták az orosz fogságot. Hozzáteszik: a képek ékes bizonyítékai annak, hogyan „tartja be” Oroszország a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezményt, mellyel „a nácik szégyenteljes örökségét viszik tovább”.

A CNN megjegyzi, hogy nem tudta hitelt érdemlően ellenőrizni a közösségi médiában terjedő kép forrását. Ugyanakkor a katona testvére megerősítette, hogy valóban Dianov látható a felvételeken.

Aljona Lavrusko elmondta: a bátyja nagyon rossz fizikai állapotban került haza, de a lelke egyáltalán nem tört meg. Elmondása szerint a háborús hősre műtétek várnak, a karjából 4 centiméteren hiányzik a csont. A férfi végtagjából érzéstelenítés nélkül, egy rozsdás fogóval húzták ki fogvatartói a beleékelődött fémdarabot.

A borzasztó állapotú Dianovról készült képeket itt lehet megnézni:

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön megerősítette, hogy több mint 200 ukrán katonát szabadítottak ki orosz fogságból. Túlnyomó többségük az Azovstal és Mariupol védője volt, de akad köztük határőr, rendőr és tengerészgyalogos is. Az Azov-ezred öt kiszabadított parancsnoka pedig Törökországban maradhat a háború végéig.


forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?