Celeb / Híresség

„Ő lesz a feleségem és a gyermekeim anyja” – Zámbó Krisztián és Zsuzsika kibékültek

Zámbó Krisztián három hónapja jelentette be, hogy 11 év után zátonyra futott kapcsolata Takács Zsuzsikával. Azonban most úgy tűnik, sikerült megoldaniuk a problémáikat és ismét egy párt alkotnak.

 

 

 

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsi már többször szakítottak az évek során, azonban mindig kibékültek. Ezúttal is így történt, és most rájöttek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.

A szakításuk után már több közös posztot is láthattak tőlük a követők az utóbbi időszakban, ám sokan úgy gondolták, csupán barátsággá alakult az egykori szerelem. Krisztián azonban most elárulta, hogy hol tart a kapcsolatuk:

Hát akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Jó darabig számomra sem volt tiszta az, amit most fogok mondani, de mára a napnál is világosabb, hogy a mi szerelmünk nem hűlt ki és azt hiszem, soha nem is fog!

– mondta az énekes a Borsnak.

Zámbó és párja ma már tudják, hogy nem tudnak létezni egymás nélkül. Korábban a jövőtől való félelem uralkodott el rajtuk, és emiatt bizonytalanodtak el kapcsolatukat illetően.

„Szó szerint minden érzelem benne van a mi történetünkben, amit egy pár csak megélhet. Zsuzska a szerelmem, a legjobb barátom és a »legádázabb ellenségem«, és ez vice versa így van. Ő a legerősebb támaszom és számomra senki boldogsága nem fontosabb, mint az övé, vagyis a miénk.” – folytatta az előadó, majd így folytatta.

„Az az igazság, hogy én negyvenkét évesen kezdtem azt érezni, hogy kifutok az időből és belekerültem egy borzasztó, szünet nélkül mardosó kétségfolyamba. Görcsösen akartam, hogy családunk legyen. Ugyanakkor erőt vett rajtam a félelem.”

Krisztián nem volt biztos abban, hogy készen áll a gyermekvállalásra, és úgy érezte, az utóbbi időben eltávolodott a valóságtól, csak a munkára koncentrált, mellette pedig nem foglalkozott azokkal, akik igazán fontosak számára.

„Egy ponton pedig azt éreztem, hogy egyedül akarok lenni, hogy magamba nézzek és lekerüljön rólam a nyomás, amit magamnak generáltam. Én voltam az, aki kimondta, legyen vége, de Zsuzska ezt sosem mondta ki és nem is beszélt erről közösségi oldalain sem. Most pedig kimondom én, ahogy van:

Nekem Zsuzska lesz a feleségem és ő lesz a gyermekeim anyja!

Az énekes most kezdte el érezni, hogy végre jó úton jár és tudja, hogy mi az, amin változtatnia kell, ahhoz, hogy Zsuzsikával minden rendben legyen köztük. Reméli, hogy végre egyenesbe jön az élete, hiszen igyekszik minden területen maximumot nyújtani.

Persze, én mindig Zámbó Jimmy fia leszek és erre kimondhatatlanul büszke vagyok, de nehéz volt úgy kitartani a pályán, hogy minden lépésemnél hozzá mértek. Tudom, hogy én én vagyok, ő pedig ő volt és ma már sokak számára világos, hogy nem mérem és sosem mértem magam hozzá. Ami nekem van, az a talán tehetségem, a hitem önmagamban, a páromban és néhány kemény, tapasztalattal teli évtized, ami igenis bölccsé tett” – jelentette ki.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?