Életmód, Érdekes

A házas internetezők tanácsokat adtak azoknak a házasodni készülő pároknak, akik nem akarják tönkretenni a kapcsolatukat

Nem minden pár beszéli meg egymással kellően részletesen a családi életről alkotott elképzeléseiket a házasságkötés előtt. Aztán kiderül, hogy az egyik fél szeret a medence mellett napozni, míg a másik inkább a túrázás és a múzeumokba járás szerelmese; vagy az egyik nem akar gyereket, míg a másik el sem tudná képzelni az életét gyerekek nélkül. Ha túl későn derülnek ki ezek a dolgok, az könnyen elégedetlenségérzethez, konfliktusokhoz, vagy akár váláshoz is vezethet. Most egy érdekes Reddit fórumra bukkantunk, ahol a veterán házas internetezők megosztották a házasodni készülő ifjú párokkal, hogy mire kell odafigyelniük leginkább, ha nem szeretnék, hogy tönkremenjen a házasságuk. Őszintén szólva, némelyik tanács rendkívül bölcs és megfontolandó.

 

 

 

Akar e gyereket

  • A barátnőm 4 évig járt egy férfival, majd 4 évig volt vele házas és közben mindig mondta neki, hogy nem akar gyereket szülni. Most nyakig állnak a pácban, mert a párja nagy családot szeretne, és biztos volt benne, hogy idővel meggondolja magát a barátnőm, de ő nem viccből mondta, hogy nem akar gyereket. Most minden nagyon bonyolult, könnyen lehet, hogy el kell válniuk emiatt. ©  C *** s24 / Reddit

Probléma megoldás

  • A gyerekek akár el is ronthatják a házasságotokat. Egy hőn áhított gyermek természetesen mindig áldás, de olyan módon fogja próbára tenni a kapcsolatotokat, amit el sem tudtok képzelni.  © Stivo887 / Reddit
  • A házasságom soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy tönkremenjen, mint amikor megszülettek a gyerekeink. Nemcsak az életeteket kell ilyenkor teljesen újraépítenetek, de ehhez hozzájön még egy nagy adag alváshiány, hormonok, őrült időbeosztások, és milliónyi egyéb dolog, ami még a legerősebb párkapcsolatokban is konfliktust okoz. Mindig jót nevetek azon az embereken, akik azért vállalnak gyereket, mert hogy egy gyerek majd megmenti a kapcsolatukat. Idióták. © HouseRenovations / Reddit

Házas magány

  • Ennek ellenére az egyedüllét érzése nem feltétlenül jelenti azt, hogy gondok vannak a partnereddel. Egyszerűen nem lehet csak ő az egyetlen kommunikációs partnered, másokkal is kell beszélgetned. © randalhicks / Reddit
  • Az embereknek szükségük van barátokra és más, például munkahelyi kapcsolatokra a házastársukkal közös kapcsolatukon kívül. Két ember nem tudja egymásnak minden érzelmi és társadalmi szükségletét kielégíteni. Sok embert ismerek, akik ezt figyelmen kívül hagyva házasodnak össze, majd mindent megbánnak. © freechurro824 / Reddit

Pénzügyek

  • Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőtöknek tisztában kell lennie a másik legapróbb kiadásaival is, de fontos, hogy a pároknak legyen közös anyagi céljai, melyek felé együtt haladhatnak. © CripzyChiken / Reddit
  • A feleségemnek és nekem van külön bankszámlánk és van közös bankszámlánk is. Együtt döntjük el, hogy mennyi pénzt teszünk a közös számlára, melyről a közös költségeket fizetjük a jelzálogtól egészen a gyerekek neveltetéséig. A magunknak vagy egymásnak vásárolt ajándékokat mindig a saját számlánkról fizetjük, ezért soha nem lehet konfliktus. A feleségem elment egy 80 dolláros masszázsra? Rendben, ő fizette. Szeretnék magamnak egy drága szerszámot venni? A saját pénzemből miért ne! Új tető kell a házra? Akkor a közös kasszán túl mindannyian annyi pénzt teszünk bele a saját számlánkról, amennyi csak szükséges. © ClownfishSoup / Reddit

Barátként kedvelés

  • A legstabilabb házasságuk azoknak az embereknek van, akik egyébként barátok lennének, ha nem lennének házastársak. © Beezertheturnip / Reddit
  • Kezdetben nem voltak romantikus érzéseim a későbbi férjem iránt, de nagyon jó barátok voltunk, mert iszonyatosan menő volt. Naponta találkoztam olyan férfiakkal, akik bár jóképűbbek voltak nála, mégis a közelébe sem érhettek. Most több mint 10 éve vagyunk házasok, és bár a “pillangó a gyomorban” érzés már nem mindig van, az együtt töltött idő így is feledhetetlen és nagyon értékes számomra. © Cat_Toucher / Reddit
  • Egy napon elmúlnak majd a “pillangók a gyomorban” és akkor derül ki, hogy mennyire vagytok igazán jó páros a romantikus pillanatokon kívül. © Frito_del_sur_Sar / Reddit
  • Ha a pillangók elmúlnak, nektek kell megtalálni a módját, hogy helyettesítsétek őket valahogyan. Ez a legjobb tanács! © hadriancanuck / Reddit
  • A feleségemmel sok mindenben más az ízlésünk, de mégse teszünk soha úgy, mintha szeretnénk valamit csak a másik kedvéért. Nem avatkozunk bele egymás hobbijába. Én például a rockzenét szeretem, a feleségem a country zenét. Szerinte az általam hallgatot zene csak zaj, szerintem az ő zenéje pedig a kukába való – de ez minket nem zavar, még jókat is szoktunk ezen nevetni. © zellamayzao / Reddit
  • Támogasd a partneredet a hobbijában és az érdeklődési körében. A feleségem nem szereti a videojátékokat, de mégis engedi, hogy játszak, sőt, sokszor meg is kér, hogy magyarázzam el, mi történik éppen. Én hasonlóan nem szeretem a romantikus regényeket, amiket olvas, de mégis megkérdezem tőle, amikor befejez egy könyvet, hogy milyen volt a könyv, és meghallgatom, ha akar róla beszélni. © Adatar410 / Reddit
  • A feleségem szereti a valóságshowkat, mert megnevettetik őt és izgalmasnak találja. Én rosszul vagyok tőlük, de néha megnézem, mert ha soha nem csinálnánk együtt semmit, akkor elég üres lenne a kapcsolat. © Caelinus / Reddit

Dolgok megbeszélése

 

 

 

 

  • 20 éve vagyok házas, és néha elfelejtem, hogy egy hosszú házasság csak a saját kapcsolatomban tesz szakértővé, és nem pedig úgy általában minden kapcsolatban. Ami a mi kapcsolatunkban működik, az lehet, hogy más pároknak nem tesz jót vagy fordítva. Sok házas ember fog neked tanácsot adni, és bár valószínűleg lesznek közöttük jók, nem mindig kell azt tenned, amit mások tanácsolnak neked. © DifficultMinute / Reddit
  • Az biztos. Amikor a férjemmel összeházasodtunk, azt tanácsolták nekünk, hogy soha ne feküdjünk le dühösen. Mi mindig így is tettünk, volt, hogy éjjel 2-ig beszéltük a problémákat, de egyszer nem követtük ezt a tanácsot és elaludtunk haragban. Másnap kipihenten és vidáman ébredtünk, már nem is haragudtunk egymásra, nyilvánvalóvá vált, hogy csak túl fáradtak voltunk előző nap. Ha az ember kipiheni magát a problémák sokszor már nem is tűnnek olyan súlyosnak. Csak aludni kell egyet rájuk. © rebel1031 / Reddit
  • Csak te és a párod hozzátok meg a szabályokat a házasságotokban. Nem az anyád, nem a barátaid, nem a tévé vagy a női magazinok. Csak ti. © adamwritesit / Reddit
  • Édesanyám 4-szer volt már férjnél, de most megint elvált. Én boldog házasságban élek az első férjemmel, de állandóan azt mondja, hogy mit szabad és mit nem szabad megengednem a férjemnek. Mindig valami ilyesmit válaszolok: ,,A férjem egy felnőtt, független ember, aki képes döntéseket hozni és irányítani az életét. Van, hogy kikéri a véleményemet valamiben, de képes egyedül is dönteni.” Anyám számára a házasság nyilvánvalóan azt jelenti, hogy állandó kontrollt gyakorol a partnere érzései, gondolatai és cselekedetei felett – nem véletlen, hogy egyik házassága sem működött. © M *** t_of_Rivia / Reddit

Házasság előtt utazás

  • A férjemmel egyforma “nyaralási stílusunk” van, és ez nagyon fontos. Nyaraláskor mindig betartjuk az “egy nap csak egy dolog” szabályt, ellentétben a szüleimmel, akik egész álló nap meg sem állnak, mert szeretnének mindent látni, amikor egy új helyre mennek. Őszintén szólva utálok velük utazni bárhova, mert meg sem állnak, velük nem lehet pihenni. Olyan emberrel házasodj össze, aki hasonlóan gondolkodik a nyaralás és a pihenés tekintetében, ellenkező esetben még a közös nyaralások is rémálommá válhatnak, pedig ezek azok az időszakok az évben, amikor végre együtt lehettek, pihenhettek és jól érezhetitek magatokat egymással. © ColorMeStunned / Reddit
  • Abszolút egyetértek. Vannak, akik azt mondják: ,,Csak egy hétig vagyunk itt, minél többet ki kell hoznunk ebből az egy hétből!” – persze ezzel sincs semmi baj, de ehhez olyan emberekre van szükség, akik hasonlóan gondolkodnak. Nekem a nyaralás alatt időre van szükségem a feltöltődéshez, és nem fogom tudni élvezni a nyaralást, ha minden nap be van táblázva és nincs időm “semmit tenni” vagy mondjuk a medence mellett feküdve élvezni egy finom koktélt. © Zaq1996 / Reddit
  • Egy évvel azután, hogy megismerkedtünk, elhatároztam, hogy meg akarom kérni a párom kezét az első közös utazásunkon. Életem legviccesebb kalandja volt: 13 órát autóztunk egy irányba – se rádiót, se telefont nem használtunk. Végig beszélgettük az utat és nagyon jól éreztük magunkat. Egy rossz útitárssal egy ilyen út katasztrofális és unalmas, esetleg még kényelmetlen is lett volna. Azóta összeházasodtunk és már az első gyermekünket várjuk. © apollo_316 / Reddit

Szerelem választás

  • 10 évnyi földön heverő zokni és mosogatóban lévő piszkos edények után úgy tűnhet, hogy elmúlt a szerelem. De ne feledd, hogy te sem vagy szent: te is ugyanúgy vágod a lábkörmöd és néha leesik egy-egy darab, vagy elfelejted kivinni a szemetet, stb-stb. Igen, a régi tűz gyakran kialszik, de a parázs is tarthat melegen. © angmakesit / Reddit
  • A házastársad idővel megváltozik. Többé nem lesz ugyanaz a személy, akivel egykoron összejöttél. A feleségemmel együtt mentünk át ezen a házasságunk 7. évében. Teljesen különböző emberek lettünk, megváltoztak a hobbijaink és az érdeklődési köreink, ezért új módokat kellett találnunk arra, hogy újra egymásba szeressünk. Egyszerűen el kellett felejtenünk egymásról mindent, amiért régen hozzámentünk egymáshoz és meg kellett ismernünk, meg kellett szeretnünk egymás “új” énjeit. © Zabroccoli / Reddit
  • A mondás, miszerint minden pár veszekszik egy tévhit. Persze a nézeteltérések elkerülhetetlenek, hiszen soha nem lehettek mindenben egységesek, de nem kell azt gondolnod, hogy a folyamatos veszekedés és egymással kiabálás normális, csak mert “minden pár veszekszik”. A 12 év alatt, amióta házasok vagyunk, egyszer sem volt olyan veszekedésünk, ami közben felemeltük volna a hangunkat, ajtót csapkodtunk volna, vagy csúnya dolgokat mondtunk volna egymásnak. Ha nem tudsz valakivel együtt lenni anélkül, hogy káromkodj és ordibálj vele, akkor nem ő a te embered. © Cat_Toucher / Reddit
  • Beszéld meg a pároddal a döntéseidet. A barátaim gyakran negatívan állnak hozzá a “megbeszélem a férjemmel” kijelentésemre. Pedig nem arról van szó, hogy mindenben ki kellene kérnem a véleményét vagy megpróbálna lebeszélni, esetleg manipulálni, pusztán szeretem őt és tudom, hogy mennyire jó ember, ezért kíváncsi vagyok a véleményére bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Lehet, hogy egyáltalán nem számít majd semmit, amit mond, de mégis szeretem meghallgatni, hogy ő mit gondol a különféle dolgokról. © IAmZot / Reddit
  • Gyakran járok így én is, amikor a barátnőim elhívnak valahová, én pedig közlöm, hogy rendben,  de először meg kell beszélnem a férjemmel. Erre legtöbbször mindig azt kapom, hogy: ,,Csak nem engedélyt kell kérned?” – pedig szó sincs ilyesmiről, csak egy normális házasságban nem teheted azt meg, hogy szó nélkül nem mész haza a gyerekeidhez meg a férjedhez, csak mert a barátnőid épp szórakozni hívtak. © stuckwitharmor / Reddit
  • Mindig legyél őszinte a pároddal. Az egyszer elveszített bizalom soha nem hozható vissza. © Obiwan_ca_blowme / Reddit
  • Úgy bizony! A bizalom olyan, mint a Télapó a gyerekeknek: ha egyszer megtudod a szomorú igazságot, többé nem fogsz tudni hinni benne. © blutoboy / Reddit

Külön takaróval alvás

Te mit gondolsz, szerinted mi a titka egy boldog házasságnak?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?