Celeb / Híresség

Közeleg a nagy nap? Kulcsár Edina már az esküvőre célozgat – fotó

Kulcsár Edina és G.w.M hamarabb összeköthetik az életüket, mint várnánk? A szépségkirálynő újabb utalást tett arra, hogy terveik szerint a közeljövőben egybekelnek a szerelmével. Lehetséges, hogy az esküvő is a vártnál kicsit korábban jön, akárcsak a kisbaba.

 

 

 

Kulcsár Edina és szerelme egyesek szerint rohamtempóban haladnak, hiszen néhány hónappal azután, hogy felvállalták a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, már be is jelentették, hogy jön a baba. A fogamzásgátló tabletta ellenére is teherbe esett az egykori szépségkirálynő, aki úgy véli, nem korai a gyerekvállalás, és igazi szerelembaba érkezik hozzájuk. G.w.M és szerelme már a házasságon is gondolkodnak, amiről Edina így vélekedik:

„Szeretnénk papíron is egyek lenni, de nem akarunk a baba miatt kapkodni. Nem akarom, hogy elvesszen az egész romantikája, úgyhogy ha sok ügyintézéssel jár is, állunk elébe, hogy az apukája nevét kapja majd a pici” – ecsetelte a barna szépség.

Most a korlátozott ideig megtekinthető Instagram-sztorijában egy újabb utalást tett az esküvőre. Egy szerkesztett képet osztott meg, amelyen rámontírozta egy menyasszony és egy vőlegény fejére a saját, illetve G.w.M arcát. Közelebb lehet a nagy nap, mint gondolnánk? Könnyen lehet, hogy – amiként a családalapítás – a lakodalom is a gondoltnál korábban jön el az életükbe.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?