Érdekes

A 10 legfurcsább épület a Földön, amit nagyon bizarr okból építettek az emberek

A kívülről egyformának tűnő házak láttán az emberek legtöbbször nem is sejtik, hogy milyen különleges struktúra vagy milyen szokatlan történet rejlik egyik vagy másik ház mögött. Akadnak persze olyanok, melyekről lehull a lepel, sőt olyanok is, melyek a különleges jellemzőiknek köszönhetően az egyik legfurcsább házzá válnak a világban. Most megpróbáltuk összegyűjteni a világ legfurcsább épületeit, melyeket roppant bizarr és különleges okból építettek az emberek.

 

 

 

10 A világ legnagyobb faházát egy Horace Burgess nevű férfi építette, állítólag azért, mert Isten kérte tőle. A 30 méter magas faház építése 14 évbe telt, de 2019-ben végül 15 perc alatt hamuvá égett.

treehouse

9 A Queen’s Hamlet egy Mária Antónia francia királyné által épített hamis falu volt, működő gazdasággal és hamis falusiakkal a Versailles-i kastély hátsó udvarán. Azért építették, hogy a királyné “parasztnak” tettethesse magát, amikor csak kedve tartja.

0001 3965776203 20210707 173740 0000

8 H. H. Holmes az Egyesült Államok egyik leghíresebb sorozatgyilkosa volt a 19. században. A férfi egy saját szállodát épített, amit direkt úgy tervezett, hogy tökéletes gyilkosságokat hajthatsson végre a benne megszálló vendégeken. A szálloda szobái hangszigeteltek voltak, a falak között pedig titkos csapóajtókon keresztül lehetett közlekedni. Még gázkamrát és hullaégetőt is épített az épületbe.

0001 3962294067 20210707 155429 0000


7 Egy haragos válás során az elégedetlen feleség azt követelte a férjtől, hogy építse fel a családi házuk pontos másolatát. A férfi ezt meg is tette, ám mivel a nő nem adta meg az épület pontos helyét, a férfi egy mocsár közepére építette a házat, amely az első pillanattól kezdve lakhatatlan volt. A helyiek által csak “Plum Island Pink House”-nak hívott épület ma is Massachusettsben található.

0001 3965924035 20210707 174136 0000

6 A hidegháború alatt a szovjetek teljesen működőképes és az utolsó téglákig élethű amerikai városokat építettek fel, hogy minél tehetségesebb kémeket képezzenek ki. A hamis városokban történő mélyreható kiképzésnek köszönhetően a kémek teljesen megtanulták, hogyan kell amerikaiként élni, és úgy beolvadtak közéjük, hogy meg sem lehetett őket különböztetni.

travel restrictions made vinnytsia necessary photo u1autoformatq60fitcropfmpjpgdpr2w375

5. 2004-ben a Grúz Köztársaságban szinte a 30 ezer tisztből álló rendőri állomány majdnem egészét el kellett küldeni korrupció miatt. Az eset után egy üvegből épült főkapitányságot hoztak létre annak jelképeként, hogy a rendőrség átláthatóbb és megbízhatóbb, mint eddig bármikor. A bűnözés azóta egyébként tényleg csökkent Grúziában és a lakosok bizalmát is sikerült visszaszereznie a rendőrségnek.

0001 3966008512 20210707 174342 0000

4. 1818-ban az Egyesült Államok erődöt kezdett építeni New York és Quebec határának közelében, hogy megvédje magát egy esetleges kanadai invázió esetén. Pár évnyi építkezés után rájöttek, hogy az erődöt véletlenül a kanadai oldalra építették, ezért elhagyták és Fort Blunder-nek, vagyis “Baklövés-erődnek” nevezték el.

fort

 

 

 

 

3 Sarah Winchester úgy gondolta, hogy kísértik őt azoknak az elhunytaknak a szellemei, akiket whinchester puskákkal öltek meg, és az egyetlen módja, hogy megvédje magát tőlük, ha egy hatalmas kastélyt épít, tele rejtett zugokkal. A 38 éven keresztül épült Winchester Mystery House-ban 40 hálószoba, 47 kandalló, sehová sem vezető lépcsők, kanyargó folyosók, falra nyíló ajtók és egyéb furcsa lakberendezési tárgyak voltak.

0001 3966234229 20210707 174924 0000

2 Egy híres szemész, Dr. John Tyler nagyon nem örült annak, hogy a Maryland-i Fredrickben 1814-ben elkezdték meghosszabbítani a város egyik utcáját a tulajdonában lévő földön. A férfi ezért egy teljes értékű családi házat húzott fel az útépítés akadályozása végett, mivel a helyi törvények szerint nem lehet engedély nélkül lebontani valakinek a házát csak azért, hogy utat építsenek helyette. A férfi egyébként soha egy percet sem lakott a házban.

0001 3965615909 20210707 173316 0000

1. 2004-ben a francia rendőrség egy titkos mozira bukkant a párizsi katakombákban. A moziban hatalmas mozivászon, ülések, vetítőberendezések, különféle filmtekercsek és egy teljesen feltöltött bár is volt, asztalokkal és székekkel felszerelve. Az „UX” nevű szervezet (Urban eXperiment) vállalta magára a titkos és illegális mozi létrehozását.

0001 3966126274 20210707 174636 0000

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?