Életmód, Érdekes

9 rejtélyes természeti jelenség, amire egyetlen tudós sem tud magyarázatot adni

Nem egyszer írtunk már a bolygónk titokzatos, különös, félelmetes és legmegmagyarázhatatlanabb helyeiről. Ettől függetlenül azonban a világ folyamatosan képes meglepetéseket okozni, így időről-időre ismét sok érdekes és ismeretlen dologgal találkozhatunk: például a tóval, ami minden ok nélkül eltűnik a Föld felszínéről, vagy a folyó, amiben valamiért forró víz folyik. A tudósok évek óta igyekeznek magyarázatot találni az ilyen és ehhez hasonló jelenségekre. Nagyon szeretünk utazni és új dolgokat felfedezni, hiszen ezáltal olyan rejtélyes helyekre és jelenségekre bukkanhatunk, mint a most következők, melyekre még a tudósok sem képesek magyarázatot adni.

 

 

 

9 Végtelen zivatar

09994f5b60bc328fb57a233ae0

A venezuelai Zulia államban sokkal több zivataros nap van, mint derült nap. A Catatumbo-folyó közelében szinte folyamatosan villámlik, a zivatarok évente minimum 140-160 éjszakán át tartanak. A villámcsapások csak éjszaka jellemzők, körülbelül 10 óra után kezdődnek, és szinte megállás nélkül villognak: óránként akár 280 villámlás is látható. Olyan erősek, hogy az általuk generált fény még 400 km-rel távolabbról is látható. Meglepő érdekesség azonban, hogy a villámlásokat nem kíséri mennydörgés.

A villámlások valószínűleg annak tudhatók be, hogy a környék nagyon mocsaras. A mocsarakon áthaladva a Catatumbo-folyó kimossa azok szerves vegyületeit, melyek lebomlás után ionizált metánként szabadulnak fel. Amikor a metán a felhők közé emelkedik, létrejön a villámlás, de mivel a levegő metántartalma itt jóval magasabb, mint bárhol a világon, ezért a villámcsapásokat nem kíséri hanghatás.

8 A forróvízű folyó.

A hőforrások jelensége valószínűleg senkit nem fog meglepni, de az, hogy Peruban van egy konkrétan forrásban lévő vizet szállító folyó, már annál inkább. Az Amazonas egyik mellékfolyójában, a körülbelül 6 méter vízben szó szerint forró víz folyik, melynek hőmérséklete a 100 °C-ot is eléri. Összehasonlításképpen: az ihatatlanul forró kávé vagy tea hőmérséklete körülbelül 65°C.

A helyi lakosok a folyót Shanai-Timpishka-nak hívják, ami azt jelenti, hogy “a Nap melege melegíti”. Az állatok, amelyek véletlenül a folyóba esnek, azonnal elpusztulnak. A folyóban és annak partjain olyan mikroorganizmusok találhatók, melyek a tudósok számára teljesen ismeretlenek, mivel megtanultak ellenállni ennek az elképesztően magas hőmérsékletnek.

A folyó ilyen hőmérsékletre történő felmelegítéséhez rengeteg geotermikus energiára van szükség, ami már csak azért is furcsa, mert a legközelebbi aktív vulkán közel 700 km-re található a folyó medrétől, így a tudósok mai napig csak találgatják, hogy vajon mitől ilyen forró a Shanai-Timpishka vize.

7 Izzó fények az égen.

c8c0585a26b692dc838ecd4b98

Norvégiában, a Hessdalen-völgyben a lakosok rendszeresen megfigyelik az égen szokatlan, különböző színű és méretű fényeket. Vagy egyszerűen végigszaladnak az égen, majd eltűnnek, vagy véletlenszerűen mozognak egyik helyről a másikra, és néha több órán keresztül is mozdulatlanok maradnak. A belőlük érkező fény gyakran olyan erős, hogy még a városokban élő emberek alvását is megzavarja.

A tudósok kizárják annak a lehetőségét, hogy a fényt épületek, repülőgépek vagy más járművek okoznák, és a gömbvillámokat is valószínűtlennek tarták.

A kutatók szerint a rejtélyes fényeket a réz, kén és cink jelenléte okozza a völgyben, melynek köszönhetően a völgy egyfajta “természetes akkumulátorkén” üzemel. Egyesek szerint az is lehet, hogy ezek valamiféle különleges gömbvillámok, melyek a térség sajátos geometriája miatt nemcsak zivatar idején, hanem bármilyen időjárás esetén létrejönnek.

6 Vándorfények a tavakon.

c161c55ffc866244be7a800b5d

Hasonlóan titokzatos fények találhatók Finnországban, igaz, itt nem az égen, hanem a Paasselkä-tó felszínén. A fények ősidők óta bolyonganak itt, és ősszel a leggyakoribbak. Némelyik gömb alakú, mások olyanok, mint a lángnyelvek.

A tudósok a fénykisüléseket az erős mágneses térerőséggel magyarázzák, de senki nem tudja pontosan megmagyarázni, hogy miért a víz felszínén jönnek létre.

5 Álmos falu.

e937a85a6c8ee7234c6d792ca8

2013 óta Kazahsztánban, Kalachi faluban furcsa dolgok kezdtek történni a helyi lakosokkal. Az emberek minden ok nélkül álmosságot, emlékezetkiesést, sőt még hallucinációkat is felfedeztek magukon. A helyi lakosok szó szerint bárhol képesek elaludni, olykor még útközben is, bármelyik pillanatban.

Amikor az emberek felébrednek, azt mondják, hogy az álom inkább olyan volt, mint egy hallucináció, és közben végig azt hitték, hogy ébren vannak és mozognak a testükkel. Számos tanulmányt végeztek a kutatók, de senki sem tudta kideríteni a jelenség valódi okát.

Az alvóbetegséget sokan a néhány kilométerre lévő uránbányával vonták össze, mely folyamatosan ontja magából a szén-monoxidot. Nem tudni, hogy tényleg ez okozta-e vagy sem, és már nem is fogjuk megtudni, mert a rejtélyes alvási betegeség 2016-ban teljesen felszívódott.

4 Tökéletesen kerek kövek.

b5e7475c20a63b755d5e6453d9

A Föld egyik legtávolabbi helye a sarkvidéki Champ-sziget, ahol a táj meglehetősen gyér, nincsenek élőlények, még zuzmók és mohák sem. A szigeten azonban annál érdekesebb módon 2 cm-től egészen több méteres átmérőig terjedő tökéletesen gömbölyű kőgolyókkal találkozhatunk, melyek annyira kerekek, hogy úgy néznek ki, mintha emberek alkották volna őket. A tudósok azonban biztosak benne, hogy itt soha nem éltek emberek.

Minden geológus, aki eddig tanulmányozta a jelenséget, más és más magyarázattal állt elő. Voltak, akik szerint a part menti különleges vizek okozzák a furcsa kövek jelenségét, ami még az apró kövekre igaz is lehetne, de a több méter átmérőjűekre egészen biztosan nem. Egyébként a bolygó más részein is vannak hasonló kövek, és senki sem tudja, hogyan jöttek létre.

 

 

 

 

3 Egy barlang, saját ökoszisztémával.

e972f45f2f88dbf95279b8af33

Romániában van egy barlang , amely körülbelül 5 millió éves. A 18 méteres mélységben elterülő 1200 négyzetméteres területű Movile-barlangban tulajdonképpen egy teljesen elszigetelt világ létezik, mely merőben eltér a miénktől. A tudósok itt körülbelül 50 ismeretlen állatfajt (mikroorganizmusok, skorpiók, piócák, pókok, tetvek és egyéb rovarok, illetve rákfélék) azonosítottak, melyek csak itt képesek életben maradni.

A barlang oxigénje is teljesen eltér a földfelszínen tapasztalttól, van benne hidrogén-szulfid, szén-dioxid, ammónia, a metán koncentrációja pedig hihetetlenül magas. A légkör sajátosságai miatt a barlangban történő tartózkodás veszélyes az emberekre nézve.

Még ma sem világos teljesen, hogy miként jöhetett létre egy ennyire elzárt világ, a tudósok pedig folyamatosan tanulmányozzák az itteni világot, mivel jó esély van rá, hogy itt sok olyan élőlénnyel találkozhatnak, melyek a földfelszínen egyébként már kihaltak a legutolsó jégkorszak idején.

2 A semmibe folyó vízesés.

32e6665b94888b130349f73b62

Ez a csodálatos vízesés Brule-folyón található, Minnesotában. Szigorúan véve ez két vízesés egyben, amit egy hatalmas sziklafal választ el egymástól, de a bal oldalinak van egy különlegessége: az itt lezúduló víz ugyanis 3 méter magasból hullik alá, majd nyomtalanul eltűnik. A helyiek ezért az ördög teáskannájának is hívják.

A sziklákkal határolt víznyelő soha nem ömlik ki, ezért úgy tűnik, mintha valamiféle feneketlen tározóba ömlene. A tudósok többször is megpróbálták már kideríteni, hogy az itt lezúduló víz vajon hol jön ki a szárazföldre: dobtak már bele GPS-jeladókat, színes festékeket, de sehol sem jöttek többé felszínre.

1 A szellemtó.

14034018

A 940 m hosszú Ertso-tó Dél-Oszétiában található, mely egy de facto állam a Kaukázusban. A tó vize 4-6 évente teljesen eltűnik, ezért kapta a “szellemtó” nevet. A víz eltűnésének semmi köze az évszakokhoz: a tó tűnt már el nyáron, sőt télen is, amikor a felszínét még vastag jégréteg borította. A jégtakaró néhány napig kitartott, majd összetörve zuhant a mélybe, mivel eltűnt alóla az alátámasztásként szolgáló vízréteg.

A tó pár naptól kezdve akár több hónapon keresztül is üresen állhat, ilyenkor benövi a fű, a cserjék és az apró fák, de idővel mindig újra és újra megtelik vízzel. A geológusok a víz eltűnését a tó alatt megbúvó karsztbarlangokkal magyarázzák, de ez önmagában még nem magyarázza, hogy miért egyszerre és gyorsan tűnik el a víz a tóból, illetve hogyan tér vissza utána a felszínre.

Furcsa jellemzői miatt a gőtéken kívül egyetlen élőlény sem él a tóban, de ami ennél is érdekesebb, hogy a víz eltűnésekor semmi nem marad a tó fenekén: se egy bot, egy ág, se egy műanyag palack – se semmi, amit egyébként egy tó fenekétől várnánk.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?