Kreatív

20 bizonyíték rá, hogy még rengeteg pénzért sem mindig találni megfelelő szakembert

Valószínűleg sokan hallottátok már a „jól megérdemelt pihenés” kifejezést. Általában akkor mondjuk ezt, amikor a kemény munka árán elvégzett feladatunk után elmegyünk, hogy kicsit kipihenjük a fáradtságunkat. Vannak azonban olyanok, akik egy kicsit félreértik ezt a kifejezést, és mindent hanyagul összecsapnak, hogy mielőbb letudják a munkát. Ilyenkor nem lehet mit tenni, mint mély levegőt venni, és bízni abban, hogy valaki kijavít utánuk mindent. Most olyan internetezők fotóit gyűjtöttük össze, akik a mindennapi életükben találkoztak olyan katasztrofális módon elvégzett munkákkal, hogy kénytelenek voltak az interneten is megosztani őket a nagyvilággal.

 

 

 

1 ,,Nagyon sok minden működik így nálunk: látszólag létezik, de nem tölt be semmilyen funkciót.”
e27f3253ac99c99b526ce844fa
2 ,,Ez a látvány fogadott, amikor hazaértem, miután telepítették nálunk az internetes kábeleket.”
a5c0ec5eadb50f5176408a85b7
3 ,,Körülbelül 3 évvel ezelőtt szerettem volna egy mozaik jellegű tetoválást készíteni. 8 óra munka után ez lett a végeredménye. Az ismerőseim persze azonnal vadmacskának és kiscicámnak kezdtek hívni utána.”
6a3f9253638cb6a14686ce0855


4 ,,Ezt az egyetemünk épületében találtam.”
bbb5f4571e8459c40e993e8d50
5 ,,Az egyik barátomnál fotóztam, akinél nem lehet elforgatni a szelepet és használni sem a bal konnektort. Elmondása szerint nem zavaró, csak olyan pozícióba kell hagyni a szelepet, ami megfelel, a bal konnektorba pedig vagy örökre bedugni valamit, vagy soha semmit.”
9e4c705557a7252f33ee422dd8
6 A srácok remek munkát végeztek. A lényeg a láthatóság.”
8e3e235f4d87f8ffef29323c36
7 ,,Ennél jobb helyre nem is tehették volna ezt a szappanadagolót.”
ee11585a8ab7632f140886c726


8 ,,Így néz ki nálunk a bejárat.”
82eb5e5f689253d17ae127c5ca
9 Megpróbálta kidönteni a fát úgy, hogy a csomagtartó ajtajához kötötte.
10 Ha mindkét 10-est megnyomjuk, akkor a 20-ra megy, vagy hogy működik ez?
c60dce5e7c857b02ce420c789f
11 Miért, te hogy parkoltad volna le?
5180025ab79134fdecb790f5ce
12 Valaki nagyon gyenge lehetett a kirakósozásban.
77358a562fa0564ebc39e925a9
13 ,,Erre nem számítottam.”
6865d5510cb4a3f5ac48a52911
14 Amikor a környék legkiemelkedőbb látnivalója egy aknafedél.
ef64be58de8aa75dd26092bb3c
15 ,,Trendi absztrakt dizájn szerettem volna, de zebramintát kaptam.”
3a4311522cadb4d61cbf35a395
16 Legalább azonnal nyilvánvaló, hogy melyik fülke foglalt.
c905e4500a86dcbf696647dfbc
17 Logika nem sok van benne, de legalább van kéztörlő.
050ee15f7fa257a5f900ae21db

 

 

 

 

18 ,,Próbáld meg kis lángon sütni a palacsintát és 5 perc után valami ilyesmit fogsz kapni.”
dae42a5ac3af4b6f8d7f9b8a76
19 ,,Az iskolámban van egy lépcső, ami nem vezet sehova.”
5cc9cd5e55a75d18932b707f6e
20 ,,A manikűr, amit szerettem volna, és amit végül kaptam helyette.”

680ebc532a83796b626e4b7149

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?