Celeb / Híresség

Gáspár Győző elárulta: mindkét lánya kapott egy-egy új, teljesen berendezett lakást, ahol el tudják kezdeni a saját életüket

„El sem hiszem, hogy mindkét lányunk kirepült a családi fészekből, de nem panaszkodom, ez az élet rendje” – mondja a showman.

 

 

A Story magazinnak adott interjút Gáspár Győző, amiben a lányairól is beszélt – szúrta ki a 24.hu. A showman azt is elárulta: tudják segíteni gyerekeket, például lakással.

„Mindketten kaptak egy-egy új, teljesen berendezett lakást, ahol el tudták kezdeni a közös életüket” – mondta Gáspár Győző. Azt is elárulta, Evelin már tavaly októberben elköltözött otthonról, kétlaki életet élnek párjával, Attilával, hol Nyíregyházán, hol a budapesti lakásban tartózkodnak. Evelin pedig épp a napokban bútorozott össze a barátjával, Krisztiánnal.
 
„El sem hiszem, hogy mindkét lányunk kirepült a családi fészekből, de nem panaszkodom, ez az élet rendje” – mondta a celeb.

Szerinte a vőjelölteknek nem lesz majd könnyű dolguk, ugyanis Beával nagyon elkényeztették a lányokat, de bízik benne, hogy a fiúk megbirkóznak a feladattal.

„Remélem, hogy előttük is legalább olyan hosszú és boldog közös jövő áll, mint amilyet mi tudhatunk magunk mögött Bea asszonnyal!” – mondta Gáspár Győző.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?