Életmód

37 év korkülönbség sem állítja meg a különös párt – Most béranyával szeretnének gyereket vállalni

A 61 éves Cheryl és a 24 éves Quran nem retten vissza a negatív kommentektől, szerelmük erősebb, mint valaha.

 

 

Cheryl és Quran között 37 év korkülönbség van, mégis dúl köztük a szerelem. A pár összeházasodott és most kisbabát szeretnének béranya segítségével, amelyre akár 120 ezer fontot is képesek lennének áldozni. Cheryl egyébként 17 unokával rendelkezik, de most 24 éves férjétől szeretne gyermeket – számolt be róla a Mirror.

A 61 éves Cheryl és a 24 éves Quran McCain, tavaly szeptemberben házasodtak össze és jelenleg Rómában élnek. Most nagyon izgatottak, hogy családjuk bővüljön: béranyával szeretnének kisbabát.

„A béranyaságért akár 120 ezer fontot (kb. 56.5 millió forint) is hajlandóak lennének feláldozni. Quran-nak ő lenne az első babája, Cheryl azonban már hétszer szült és 17 unokája is van.”

A pár akkor találkozott először, amikor Quran még csak 15 éves volt. Most elárultak részleteket is a baba érkezéséről:

„A béranyák ára 6-12 ezer font (kb.2.8-5.6 millió forint) között van, szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk a béranyát, akit kiválasztottunk. A baba 2023 késő tavaszán érkezik.”

 

Cheryl és Quran eközben meghódították a TikTokot, ahol már 2,4 millió követővel osztják meg a kapcsolatuk mindennapjait.

Cheryl kora ellenére nagyon várja, hogy újra anyuka lehessen:

„Egy újabb baba csodálatos lenne számomra és a családom számára ezen az új úton. Már elterveztem, hogy bevásárolok a babának, és remélem, hogy rendezhetünk egy babaváró bulit is.”

Quran és Cheryl élete minden szempontból tökéletes szerintük. Szexuális életüket csodálatosnak jellemezték, sőt OnlyFans fiókot is indítottak, ahol közösen videókat is megosztanak intim pillanataikról.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?