Internet

Fulladás, koponyatörés, mérgezés: egyre többen halnak meg TikTok-on terjedő kihívások miatt

A TikTok már több mint egymilliárd felhasználóval rendelkezik világszerte, és nemcsak külföldön, hanem itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend elsősorban a fiatalok körében, akik közül egyre többen vállalnak be életveszélyes mutatványokat a hírnévért.

 

 

Az utóbbi pár évben rengeteg virálisan terjedő trenddel ajándékozott meg minket a TikTok: a viccestől kezdve, a kreatívon át, egészen a beteges, sőt életveszélyes kreálmányokig. Az utóbbi kategóriába tartozik az úgynevezett Blackout Challenge (ájulás kihívás) is, amely miatt már 5 gyerek vesztette az életét a közelmúltban.

Legutóbb egy egy 8 és egy 9 éves kislány esett a kihívás áldozatául, melynek lényege, hogy a felhasználók videóra rögzítik, amint megpróbálják magukat az ájulásig fojtogatni.

Az mostani tragédiáknak köszönhetően ismét beperelték a TikTok-ot, annak ellenére, hogy a közösségi oldal már korábban is felfigyelt a kihívás problémájára, melynek következtében korlátozták egyes tartalmak elérését, a #blackoutchallenge hashtag pedig már egy jó ideje nem volt használható a videók megjelölésénél.

A vád szerint ez azonban nem volt elég, és a TikTok-nak tudnia kellett volna, hogy ha nem tesz azonnali és jelentős lépéseket a halálos Blackout Challenge terjedésének megfékezésére, az további sérülésekhez és halálesetekhez vezethet, különösen a gyermekek körében.

Ráadásul nem ez az egyetlen olyan kihívás, amely veszélyt jelent a fiatalok számára. Az utóbbi időben számos olyan trend kezdett el terjedni az oldalon mely, ha nem is annyira, mint a Blackout Challenge, de szintén komoly sérülésekhez vezethet.

Kiki Challenge

Noha a legtöbb táncos trend egyáltalán nem veszélyes, ám a világszerte fiatalok millióit megmozgató Kikiről ez nem mondható el. A kihívás lényege, hogy a felhasználók videóra veszik azt, ahogyan kiugranak egy lassan mozgó autóból és a jármű mellett eltáncolják a kívánt mozdulatot, mindehhez Drake slágere, az In My Feelings szolgáltatja az alapot.

Vélhetően senkinek sem kell hosszan magyarázni, miért veszélyes kiszállni, pláne kiugrani egy mozgó kocsiból, majd az úttesten, vagy közvetlenül mellette táncikálni, sokan mégis megpróbálkoznak ezzel a kihívással.

A challenge következtében többen is megsérültek, melyek jelentős részét az okozta, hogy az autóból kilépve a fiatalok megbotlottak és beütötték a fejüket. Halálos áldozatot egyelőre viszont még nem szedett ez a kihívás.


Milk Crate Challenge

A magyarul rekeszes kihívásnak nevezett videók lényege, hogy az felhasználók tornyot vagy piramist építenek műanyag rekeszekből, majd végigsétálnak és egyensúlyoznak rajta. Leírva talán nem hangzik veszélyesnek, viszont a magasra pakolt rekeszek nemcsak ingatagok, de nem is mindig elég erősek ahhoz, hogy kibírják egy ember súlyát. Törött csukló, törött láb, kificamodott váll és gerincsérülés is szerepel a kihívás következtében jelentett balesetek között.

Morning After Pill Challenge

A TokTok-on szintén rohamtempóban terjedő Morning After Pill Challenge (esemény utáni tabletta kihívás) teljesítéséhez egy műanyag terhességi tesztre van szüksége a felhasználóknak, mely szétszedése után egy apró „tablettát” lehet találni az eszköz belsejében. Ezt egyébként teljesen tévesen a netező fiatalok esemény utáni tablettának aposztrofálták. A kihívás lényege, hogy le kell nyelni ezt a tablettát, ami viszont több szempontból is rendkívül veszélyes.

Ez a „tabletta” egyáltalán nem alkalmas emberi fogyasztásra és a Clearblue teszt gyártója mindenkit arra figyelmeztet, hogy a kihívásban résztvevők mielőbb forduljon orvoshoz.

Ráadásul sokan azt gondolják, hogy a tabletta véd a nem kívánt terhességtől, ami szintén egy óriási nagy baromság. Erről az alábbi videó is tanúskodik:

 

 

 

 

Car Surfing Challenge

A finoman fogalmazva is életveszélyesnek titulálható Car Surfing Challenge (autószörf kihívás) szintén a TikTok-on kezdett el terjedni. Lényege, hogy a vállalkozószellemű fiatalok egy mozgó autó tetejére állnak fel, vagy éppen hasalva utaznak rajta, mintha szörföznének, miközben mások az egészet videóra veszik.

A kihívásban egy 10 éves kisfiú már majdnem életét vesztette, ugyanis „szörfözés” közben egy szerencsétlen pillanatban a kocsi elé esett, ami elütötte. A baleset után azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a gyerek mindkét válla, a medencéje, és több bordája is eltört. Csodával határos módon azonban sem az agya, sem pedig a gerince nem sérült, így van rá esély, hogy felépüljön.

Mennyire para?

Láthatjuk tehát, hogy manapság egyre elborultabb dolgok jutnak eszébe a fiataloknak, és tényleg mindenre (is) képesek annak érdekében, hogy a videójukat sokan lássák, ezáltal pedig hatalmas népszerűségre tegyenek szert.

Tény, hogy a TikTok folyamatosan ellenőrzi a felületére feltöltött tartalmakat és az életveszélyes trendeket, valamint a hozzájuk tartozó videókat megpróbálja azonnal tiltani és törölni, a több mint egymilliárd felhasználó által készített és megosztott anyagokat azonban hatalmas munka kordában tartani, így bármennyire is szigorúak a szabályok, mindig lesznek veszélyes akciókra buzdító felvételek és trendek.

Éppen ezért különösen fontos, hogy a szülők szemmel tartsák, milyen tartalmat fogyasztanak a kisgyerekek az interneten, ugyanis a különféle kihívások hatalmas veszélyt jelenthetnek a gyanútlan és zömében rossz példát látó fiatalság számára.

forrás: noizz.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?