Életmód, Érdekes, Internet

20+ házi praktika, amit az egész internet könyvjelzők közé mentett

Egyes emberek, mint például a katonák és tengerészek úgy ki vannak képezve az életre, hogy kis túlzással még a jég hátán is képesek megélni. Olyanok is vannak persze, akik azt sem tudják, hogyan kell befizetni egy számlát, és a konyhai készségeik is maximum a rántottáig terjednek.

 

 

 

Mindennapi élet
  • Ha kinyitsz egy dobozt, amiben valamilyen nagyméretű tárgy, például TV van, akkor ne húzd ki, csak fektesd az oldalára, nyisd ki az alját, állítsd fel és helyezd egy kemény felületre, majd egyszerűen húzd le róla a dobozt. © Ayushi-Patel / Quora
  • Ha szerszámokra vagy háztartási készülékekre van szükséged, akkor először vásárold a legolcsóbbat. Ha eltörnek vagy tönkremennek, akkor tudhatod, hogy elég gyakran használod őket ahhoz, hogy érdemes legyen egy drágább változatba befektetni. © marco262 / Reddit
  • Ablakmosáskor belül mindig függőlegesen, kívül pedig vízszintesen töröljük az ablakokat. Ha a befejezés után csíkos marad, rögtön tudni fogjuk, hogy az ablak melyik oldalán van. © «Подслушано. Лайфхаки» / vk
  • Az egyforma mintájú ágyneműhuzatot tegyük a garnitúra egyik párnájába, és úgy tegyük el a szekrénybe. Így nem kell külön-külön keresgélnünk őket, ha szükségünk van rájuk, mivel mind egy helyen lesz. © CorporateStef / Reddit
  • A bögrékben lévő tea és kávé foltok (barna gyűrűk) szóda segítségével könnyedén megtisztíthatók. © doitforsapho / Twitter
  • Mindig oda tegyük a szennyes kosarat a házban, ahol a leggyakrabban levetkőzünk. Így egyből a szennyesbe dobhatjuk a levett koszos ruhákat, és nem kell mosás előtt keresgélni őket a házban. © cactusflowers / Reddit

Takarítási trükk

  • Albérletbe költözés előtt készíts képet minden talált problémáról és beszéld meg azokat a főbérlővel, mivel kiköltözéskor biztos, hogy minden hiányosságért és kárért Téged vádol majd. © zerbey / Reddit
  • Mindig tartsunk otthon szappant. Szinte az összes foltot, különösen az olajos foltot könnyedén lemoshatjuk vele, és nemcsak tisztít, de fertőtlenít is. © kareoka_by / Twitter
  • Ne feledd: a kettő egy, az egy az nulla. Például ha van egy üveg samponod, akkor tulajdonképpen egy samponod sincs, mert ha kifogy az az egy, akkor nem leszel képes hajat mosni mindaddig, amíg el nem mész a boltba venni egy újat. Ez persze nem csak a samponokra, hanem sok más dologra is igaz. © Nyrrix / Reddit
  • Ha nem találsz valamit a szobádban, készíts képet a szobáról, és töltsd fel a barátaiddal közös csoportba, majd kérd meg őket, hogy játsszanak „kincskeresőset”, így segíthetnek megtalálni az eltűnt tárgyat. © Sakshi-Mundra / Quora
  • Szeretnél megtakarítani egy kis időt vasalás közben? Tegyél egy hosszú alufóliacsíkot a vasalódeszkára, majd utána tedd rá a ruhát és kezdj el vasalni. Mivel a fólia tükrözi a hőt, ezért a ruhadarabokat (például nadrágokat) nem kell mind a két oldalukon ugyanolyan alapossággal átvasalni. © «Подслушано. Лайфхаки» / vk


Konyhai trükkök

Konyhai trükkök

  • Szeretek mindent, ami sütve van, de nem akarom, hogy a fenekem beleragadjon a farmerba. Ezért MINDENT (!) olaj nélkül sütök úgy, hogy egyszerűen sütőpapírt teszek a serpenyő aljára, és úgy sütöm meg az ételt. Gyönyörűen megsül, de olaj nélkül. © «Подслушано. Лайфхаки» / vk
  • Ne tárolj barna és fehér kenyeret egy kenyértartóban. Ne tárold zsákban a hagymát, inkább vásárolj olyan dobozt, amin a fedél levegőző lyukakkal van ellátva. Tarts távol a sárgarépát a hagymától, a burgonyát pedig a napfénytől, a nedvességtől és hagymától. © lonklo_eclipse / Twitter
  • Sokszor jól jöhet, ha bizonyos zöldségeket (például sárgarépát, hagymát, stb) kicsit megsütünk, majd lefagyasztjuk. Ugyanez a helyzet a húsleves lével is, amit jégkockatartóban tárolhatunk és bármikor a serpenyőbe dobhatunk a hús vagy a burgonya mellé. © ksue_may / Twitter
  • Ne tegyük a nagymama virágos és aranymintás tányérjait a mikrohullámú sütőbe. A műanyag tálak megolvadhatnak (vásárláskor ellenőrizzük, hogy mi van ráírva), az eldobható papír tányérok pedig felgyulladhatnak. A legjobb, ha mintázatlan üveg étkészletet használunk. © yourelle_mrr / Twitter
  • Vásárolj sok ételhordót. Főzés közben pedig ne korlátozódj egy adagra: főzz egyszerre sokat, és a felesleget tedd az ételhordókba, majd egyszerűen fagyaszd le őket – így később bármikor gyorsan felmelegíthetjük és elfogyaszthatjuk őket. © GrumpyOldDan / Reddit

Hasznos trükkök

  • Amikor olyan fagyasztott árut (például halat, zöldséget vagy gyümölcsöt) veszek, amit mérni kell, először mindig félreteszem, és megvárom, hogy kiolvadjanak. (már persze, ha aznap rögtön fel is használom őket) Mivel nem szeretnék fölöslegesen fizetni a bennük lévő jégért, ezért felolvadás után leöntöm róluk a vizet, és csak a tiszta árut mérem le. © «Подслушано. Лайфхаки» / vk
  • Ha egy doboz tojást vásárolsz, nem kell mindegyik tojást külön-külön megvizsgálnod, hogy repedt-e az alja. Elég megdöntened kicsit a dobozt, az alul törött tojás ugyanis nem fog elmozdulni a helyéről, mivel a fehérje odaragasztja a tojástartóhoz. © score_ / reddit
Egészség
  • A mély sebeket vészhelyzet esetén nem szabad kimosni peroxiddal, whiskey-vel vagy más alkohollal, mert megsérülhet a seb belső felülete. Azonnal hívjunk mentőt. © 12_philologists / Twitter
  • Minden helységet gyakran szellőztess, és ez legyen a napi rutin része, különben letargikus lehetsz és megfájdulhat a fejed. © smart_grid_ / Twitter
  • Hat hónaponta egyszer muszáj fogorvoshoz menni. Még akkor is, ha nem fájnak a fogaink, mert ha akkor megyünk, amikor már fáj, a kezelés háromszor drágább lesz, ha nem ötször. © annonedomini / Twitter
Pénzügyi trükkök

Spórolási tanácsok

  • Online vásárláskor először mindig az egy csillagos értékelést olvasd el. © Ayushi-Patel / Quora
  • Online vásárláskor tedd az árut a kosaradba, majd hagyd ott néhány napra. A komolyabb webáruházak nyomon követik a vásárlóik kosarának tartalmát, és ha észreveszik, hogy van benne áru, de még nem fizették ki, akkor akciós kuponokat küldenek emailben, hogy így ösztönözzenek a vásárlásra. © Whatmeworry4 / Reddit
  • A hitelkártya NEM ingyen pénz. Ne szórd a pénzt valódi igény és szükség nélkül, különben egy ördögi körbe kerülhetsz, ami rengeteg problémát okozhat a jövőben. © discoshit / Reddit
  • A siker kulcsa a kiadások tervezésének megtanulása. Az első és legfontosabb mindig a számlák és a munkába járás utazási költségének finanszírozása. Következő az étel és a háztartási költségek, aztán a telefonszámla és az internet. Ezután jöhetnek a ruhák és a szórakoztatási cikkek. © Dain Eysward / «Яндекс. Кью»
  • Hirtelen felindulásból ne döntsünk a háziállatról. Az etetésük, gondozásuk (különösen az oltások, stb.) hosszútávon nagyon sokba kerülhetnek – ezt mindig jól gondoljuk át. © Мария Горевая / «Яндекс. Кью»
  • A különböző üzletek klubkártyáira mindig véletlenszerű születési dátumot írok, mivel így nem egyszerre halmoznak el engem a különféle ajándék akciókkal a születésnapomra való tekintettel, hanem szépen az egész évben elosztva, és így mindig van pénzem, hogy kihasználjam azokat. © «Подслушано. Лайфхаки» / vk

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?