Hírek

A tudósokat is meglepte, mennyire sokat mutálódott a majomhimlő-vírus

A kutatók szerint a DNS-vírusok nem tudnak olyan gyorsan mutálódni, mint az RNS-vírusok – például a koronavírus –, ám a majomhimlőnél mégis komoly változás történt az elmúlt években.

 

 

A majomhimlő-vírus a közelmúltban sokkal gyorsabban mutálódott, mint arra a tudósok általában számítanak, ez pedig megmagyarázhatja, miért nő rohamosan az esetszám a világ azon részein is, ahol a vírus általában nem érzi jól magát – írja az IFLScience.

Nature Medicine című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a portugál nemzeti egészségügyi intézet (National Institute of Health Doutor Ricardo Jorge) kutatói a majomhimlő-vírus DNS-ét vizsgálták meg közelebbről. A szakemberek arra jutottak, a mostani törzs szorosan kapcsolódik ahhoz, amelyik 2018-19-ben a nigériai járványt is okozta.

Azóta azonban a törzs 50 mutáción ment keresztül.

A közelmúltban kezdődött járvány óta a vírus tovább mutálódott: 15 kisebb módosulást találtak a vírus DNS-ében.

Eddig legalább 4119 majomhimlős esetet jelentettek, elsősorban Európában és Észak-Amerikában. Tekintettel arra, hogy a vírus általában nem szokott Nyugat- és Közép-Afrikán túl is terjedni, a járvány meglepte a szakértőket.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az RNS-vírusokkal – mint például a koronavírus – ellentétben a DNS-vírusok nem tudnak gyorsan mutálódni, ezért a mostani törzsre kifejezetten meglepetésként tekintenek a szakemberek.

Hugh Adler, a trópusi betegségek szakértője – aki maga nem vett részt a kutatásban – úgy véli, hogy mindez erősíti azt a feltételezést ami szerint a vírus több szuperterjesztőnek köszönhetően tudott így szétterjedni. Ugyanakkor megjegyzi: a mutációk ellenére nem észlelték a betegség súlyosbodását.

Magyarországon már 12 majomhimlős fertőzöttről tudni, mindannyian férfiak.

forrás: hvg.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?