Életmód

Az amerikai titkosszolgálat csupa meglepetés: íme 20 dolog, amit valószínűleg nem tudtál

Az amerikai titkosszolgálat talán a legtöbb mítosznak és tévhitnek alapot adó szervezet a világon, köszönhetően annak, hogy mindenki másnál óvatosabban és gondosabban végzik a munkájukat. Most 20 érdekességet gyűjtöttünk össze velük kapcsolatban, melyek sokszor éles ellentétben vannak a “titkosügynökös-filmekben” látott dolgokkal.

 

 

 

1 Többen vannak, mint gondoljuk.

Sokszor talán azt hinnénk, hogy az amerikai titkosszolgálat viszonylag kevés, pár száz fős csapattal dolgozik, a valóságban azonban körülbelül 6500 ember összehangolt munkájára van szükséges ahhoz, hogy minden egyes akciójuk biztonságosan lebonyolítható legyen.

2 Nem csak az elnököket védik.

Nem csak az éppen aktuális elnök védelme tartozik a titkosszolgálatok szűk hatásköre alá, ők gondoskodnak továbbá az aktuális elnök családtagjairól, a volt elnökökről és a volt elnökök családtagjairól is, valamint az elnökhöz látogatóba érkező vendégek biztonságáról is.

3 A titkos ügynökké válásnak 3 jól elkülöníthető szakasza van.

Az első három évben nem vehetnek részt terepen, ekkor csak az irodában dolgozhatnak és az ott keletkező kihívásoknak kell megfelelniük. Ha ezt sikerrel teljesítik, akkor jöhet a terep munka, mely jellemzően 4-7 évig tart. Végül, a terepen történő szolgálati idő lejárta után újfent visszatérnek az irodai munkába.

4 Kiképezik őket a golyózáporban történő menekülésre és – többek között – a vízbeesésre is.

5 Bármikor készen kell állniuk, hogy elsősegélyben részesítsék a sebesült személyeket, viszonylag profi, mentősökhöz illő módon.

6 Mindig hordanak maguknál az elnök vércsoportjával megegyező vért, ha esetleg sürgős beavatkozásra lenne szükség.

7 Nem csak az ügynököknek, az elnököknek is titkos kódnevük van.



8 Padlóba rejtett mozgásérzékelőkkel követnek nyomon minden egyes lépést az ovális irodában.

Emellett persze minden ott történtről hang és videofelvétel is készül, így a titkosszolgálatok tudomása nélkül gyakorlatilag semmi sem történhet ebben a szobában.

9 Sokszor civil ruhában követik az elnököket, és elkísérik azokat még a szabadidős programjaikra is.

10 Az orvoshoz is elkísérik az elnököket, nélkülük senki nem nyúlhat az Egyesült Államok elnökeihez.

11 Minden egyes fenyegető levelet és telefonhívást nyomon követnek, és kivizsgálnak.

12 Minden elnökkel kapcsolatos eseményről jól visszakövethető hang- és videofelvételeket készítenek.

13 Nem esküdtek fel arra, hogy az életük árán is megvédik az elnököt, ez csak egy hollywoodi legenda.

14 A titkosszolgálat létezése óta eddig egyetlen egy ügynök halt meg szolgálatteljesítés közben.

A bal oldali képen látható Leslie Coffelt 1950. november 1-jén vesztette életét, miközben a jobb oldali képen látható Harry S. Truman elnököt próbálta megvédeni.

15 Senki sem tudja, hol található pontosan az Amerikai Titkosszolgálat főhadiszállása.

16 Az Amerikai Titkosszolgálatot az után alapították, hogy Abraham Lincoln elnököt megölték.

17 Kezdetben nem az elnökök védelme volt a titkosszolgálat fő profilja, hanem a pénzhamisítók és a pénzügyi csalók lebuktatása.

Ez egyébként a mai napig is a feladataik közé tartozik, ám már nem olyan mértékben, mint a kezdetekkor.

 

 

 

 

18 A titkosszolgálat emberei sosem viselhetnek napszemüveget nyilvánosan.

A kém-filmekben a titkosügynökök mindig napszemüvegben és fekete öltönyben feszítenek, a valóságban azonban az ügynökök nem használhatnak napszemüveget a bevetések közben, nehogy az azon tükröződő fények miatt esetleg ne vegyenek észre valami fontosat.

19 Mint mindenki, ők is tévednek olykor.

A legutóbbi ilyen emlékezetes pillanat például az volt, amikor Barack Obama elnök épp a Fehér ház liftjében utazott egy fegyveres ügynökkel, és közben, a titkosszolgálat „háta mögött” valaki egy késsel bemászott a Fehér ház kerítésén.

20 Folyamatosan kommunikálnak egymással a gesztusaik segítségével.

Egy megigazított gyűrű, egy orrvakarás…ezek sosem véletlenek. Valójában minden egyes ilyen mozdulatukkal információkat továbbítanak az őket figyelő többi ügynök számára. Hogy ezek a gesztusok pontosan mit jelentenek, az \’hétpecsétes titok\’, amit csak ők tudhatnak.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?