Belföld, Celeb / Híresség

Így érkezett a bíróságra G.w.M és exe, Melanie: a gyerektartás összege miatt megy a harc – exkluzív fotók

Budapest – A bíróságon nézett szembe egymással Varga Márk, művésznéven G.w.M és volt párja, Nagy Melanie.

 

 

A fiatal rádiós azért fordult bírósághoz, mert a rapper szakításuk óta nem fizet elegendő gyerektartást, így Melanie-ra hárul minden anyagi teher, illetve egykori közös otthonuk hitelét is neki kell törlesztenie. Bár G.w.M korábban arra panaszkodott, hogy volt kedvese túl magas gyerektartást kér, s teszi mindezt annak ellenére, hogy a kis Márkkal s lányával, Melanie-val sem tud annyi időt tölteni, mint szeretne, lapunk úgy tudja, szó sincs az általa emlegetett egy millió forintot meghaladó összegről. A felek kapcsolata olyannyira elmérgesedett, hogy már nem tudták egymást közt, nyugodtan rendezni a konfliktusokat, így bírósághoz fordultak.

A Blikk egyik olvasójának az egykori párhoz hasonlóan szintén szerda reggel volt jelenése a fővárosi bíróságon, ahol először a rapperre lett figyelmes.

Varga Márk érkezik a bíróságra Varga Márk így érkezett a bíróságra


Nagy Melanie megérkezett a tárgyalásra /Fotó: Zsolnai PéterNagy Melanie, a rapper exe is megérkezett

– Azonnal felismertem őt. Zenészként korábban nem hallottam róla, viszont a magánéleti ügyei miatt szerintem ma már nincs olyan az országban, aki ne ismerné a nevét. Nem tudom, hogy milyen ügye van a bíróságon, de látszott rajta, hogy nem boldog. Azért az meglepő volt, hogy egy rajongójával meg szelfit ezt, mielőtt bement az épületbe -mondta az olvasó a Blikknek, aki pár perccel később G.w.M exét is kiszúrta a bíróságon.

Elmondása szerint a tárgyalás közel három órán át tarthatott, mivel ő is akkor lépett ki a bíróság épületéből mint ő.

– Nem tudom mi lehetett bent, de sem G.w.M sem a volt párja nem tűnt elégedettnek. Fél füllel annyit hallottam, hogy még folytatódik a per, mivel nem sikerült megállapodniuk – számolt be a Blikknek egyik olvasójuk. 

A Blikk úgy tudja, hogy a gyermekfelügyeletről s a gyerektartás összegéről sem sikerült megegyezniük a feleknek. A Melanie által kért összeget a rapper nem akarja kifizetni, ám a bíróság minden ilyen esetben alaposan utána jár annak, hogy mennyi bevétellel rendelkezik-, milyen életmódot folytat a szülő, illetve hogy a gyermekeknek milyen szükségleteik vannak, ezek alapján állapítják még a tartásdíj összegét.

Melanie nem tűnt túlságosan boldognak, amikor kilépett a bíróság épületébőlMelanie nem tűnt túlságosan boldognak, amikor kilépett a bíróság épületéből

A rapper sokkal felszabadultabb volt A rapper sokkal felszabadultabb volt

A rapper számára minden bizonnyal ez meg sem fog kottyanni, ugyanis korábban maga nyilatkozta, hogy hagyott már ott luxus ruhaüzletben 5 millió forintot, valamint hogy egyetlen fellépésért 400 ezret kér el, plusz a megrendelőnek kell állnia az útiköltséget is, a kettő együtt pedig körülbelül fél millió forintot tesz ki. Mivel G.w.M hazánk egyik legnépszerűbb zenésze, így naptára már jó előre betelhet fellépésekkel.

A rapper januárban jelentette be, hogy elköltözött otthonról, két kisgyermeke édesanyjával szakítottak. Nem sokkal később kiderült: a rapper és Kulcsár Edina egy párt alkotnak, s közösen képzelik jövőjüket. Míg szerelmük részleteitől volt hangos a sajtó, addig Melanie próbálta úgy intézni mindennapjaikat, hogy a két kisgyerek minél kevesebbet érezzen abból, hogy mekkora a baj. Melanie barátai szerint ugyanis a rapper nem fizetett elegendő gyerektartást, valamint a lakásra felvett 25 milliós hitel törlesztőrészletét sem állja, így minden anyagi probléma az édesanyára hárul, aki bár szeretett volna minél tovább otthon maradni kétéves kisfiával, azonnal munkát kellett vallania.

– Januárban egyik napról a másikra kellett munkát találnom, hogy eltarthassam a gyermekeimet, és biztosíthassak számukra mindent. Korábban, mikor úgy döntöttünk, hogy vállalunk még egy gyermeket azt terveztem, ameddig csak lehet itthon maradok a kisfiammal, ám ez sajnos csak részben teljesülhetett – nyilatkozta korábban lapunknak Melanie, aki jelenleg a DIKH rádio és TV műsorvezetője.

A Blikk megkereste a rappert és Melanie-t is, ám egyikük sem kívánt nyilatkozni az ügyben.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?