Életmód, Érdekes

A szülők 8 rossz szokása, ami komoly hatással lehet a gyermekük felnőttkorára

A szülők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a gyermekük boldog és sikeres legyen az életben, de ez sajnos nem mindig sikerül. A túlzásba vitt szeretet vagy éppen annak hiánya negatív hatással lehet a gyermek jövőjére, épp úgy, ahogy a most következő szülői módszerek, melyekkel nem árt óvatosnak lenni, hiszen nem csak fiatalon, de felnőttként is komoly problémákat okozhatnak majd gyermekünknek.

 

 

 

8. A gyermek iránti szeretet jeleinek hiánya

Egy gyermek számára az anyai és apai szeretet rendkívül fontos. De mi történik, ha egy gyermek nem érzi a szülei szeretetét?

  • Az önbecsülése csorbul, mert senki sem szereti. Ennek eredményeként felnőttkorban óhatatlanul is vágyik majd más emberek figyelmére és szeretetére.
  • A saját gyerekeiket is a szüleiktől tanult példa alapján nevelik majd, így ezért ez egy több generációt sújtó folyamat.
7. Túlzásba vitt gondoskodás

Hogyan tartsuk fenn a gyermek és szülő közötti kapcsolatot úgy, hogy egész életünkben vigyázhassunk gyermekünkre? A szülők gyakran elfelejtik, hogy a gyermekek is felnőnek és egy idő után már egyre inkább magukról kell gondoskodniuk, máskülönben torzulhat a világról és magukról alkotott képük.

  • A túl sok gondoskodást kapó gyerekek felnőtt korukra komoly problémákba ütközhetnek. Úgy gondolják majd, hogy az egész világ körülöttük forog. Ez megnehezíti számukra a kapcsolatépítést és a barátkozást, végső soron pedig folyamatos, elkerülhetetlen konfliktusokhoz vezethet.


6. A gyermek döntéseinek befolyásolása

A gyermek döntéseinek befolyásolása vagy azok figyelmen kívül hagyása megfoszthatja őt a függetlenségétől. Minden szülőnek meg kell adnia a jogot, hogy gyermeke – életkorától függően – maga döntsön.

  • A döntések befolyásolása vagy figyelmen kívül hagyása miatt, a gyermek felnőtt korban bizonytalan, hezitáló lehet. Persze előbb-utóbb így is kénytelen lesz saját döntéseket hozni, de azokat félve hozza majd meg, így újabb és újabb leküzdhetetlen problémákkal szembesülhet.
5. Állandó családi veszekedések

Ha a gyermek egész fiatalkorában azt látja, hogy a szülei veszekednek, ezt tartja majd normálisnak és felnőtt korban ő is keresni fogja a konfliktusokat a saját párkapcsolatában/családjában.

  • Az ilyen gyerekkorban élő lányok felnőtt korukban megpróbálják majd elnyomni a férjüket/barátjukat, hogy ezzel is bosszút álljanak az őket ért gyerekkori sérelmek miatt.
4. Teljesíthetetlen követelmények

Egy gyermek mindig igyekszik eleget tenni a szülők kérésének, de bármennyire is szeretnék, ez nem mindig sikerül. Különösen igaz ez arra az esetre, ha a szülők teljesíthetetlen követelményeket állítanak a gyermek elé.

  • Az ilyen gyermekek felnőtt korukban állandóan sikerre törekednek majd, és ha nem sikerül 110%-ot elérniük, akkor boldogtalannak érzik majd magukat. Egy ilyen felnőtt személy boldogtalansága nem csak magára, de párkapcsolatára, családjára is kihat.
3. Az engedelmes gyermeknek nevelés veszélyei

Minden szülő szereti, ha a gyermeke engedelmes és könnyen kezelhető, ez azonban a későbbiekben sok problémát okozhat.

  • Egy ilyen gyermek sosem akar majd teljes emberré válni, sosem kezd igazán önálló életet élni, és mindig másoktól függ majd. Még a legapróbb kudarcokat is hatalmas traumaként élhetik meg, mely később egészségügyi problémákat vagy különböző függőségeket vonhat maga után.

 

 

 

 

2. Az apai figyelem hiánya

A gyermekkorban elszenvedett apai figyelemhiány komolyan kihathat a lányok és fiúk későbbi életére. Olyan családokra gondolunk, ahol az apuka persze folyamatosan jelen van, ám mégsem érdekli őt a gyermekeik élete. Mi történik, ha egy gyermek nem kapja meg az apai figyelmet?

  • Egy fiú úgy fog viselkedni a gyermekeivel, ahogy az apja viselkedett vele, hiszen ezt látja követendő példának. A lányoknál későbbi párkapcsolati problémákat okozhat az apai figyelem hiánya, ami legfőképp annak köszönhető, hogy a nők általában olyan férfit keresnek maguknak, akik hasonlítanak az édesapjukra. Az ilyen gyerekkorban élő gyermekek később félelmet és bizonytalanságot éreznek majd az emberek iránt.
1. A gyermek érzéseinek semmibe vétele

Előfordul, hogy a gyermekek idegesek, de felnőttek semmibe veszik a problémáikat, mivel túlságosan „gyerekesnek” tartják azokat. Ennek köszönhetően a gyermek érzései leértékelődnek a saját szemében.

  • Az ilyen gyerekek felnőtt korban nem lesznek képesek kontrollálni az érzéseiket és előfordulhat, hogy folyamatosan rossz döntéseket hoznak majd.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?