Életmód

14 vicces képregény, ami megmutatja, mennyire különbözik az első gyermek nevelése a másodiktól

Minden szülő tudja, hogy mennyire különbözik az első és második gyermek nevelése. A második gyerkőc születésére engedékenyebbekké válnak, arról nem is beszélve, hogy a humorérzékük is alaposan megváltozik. Hogy pontosan mik is azok, melyekben a leginkább különbözik az első és második gyermek nevelése, azt a most következő néhány humoros képregény fogja nekünk remekül bemutatni.

 

 

 

1. Az elsőszülött gyermek születése még egy ismeretlen félelem. A második már csak az elkerülhetetlen vég elfogadása.
2. Az első gyermek felnevelésével olyan tudás birtokába jutunk, ami megkönnyíti a második nevelését.
3. Az első gyermeknek minden mozzanata dokumentálva van, a másodikról már ez ritkán mondható el.
4. Az elsőszülöttek eredményei valahogy mindig nagyobb figyelmet kapnak.
5. A ruhavásárlás ismeretlen fogalommá válik a második gyermek első 18 évében.


6. A mikrobák rendszerint csak az elsőszülött gyermek számára jelentenek veszélyt.
7. A biztonság mind a két gyermek számára mást jelent, noha a szülők mégis ugyanazok.
8. A ,,kockázat” szót is másképp értelmezzük.
9. A gyermek étkeztetése szintén nagyon figyelmet kap az elsőszülött esetében.
10. Az első és második gyermek közti tisztaság szinte szemmel látható.
11. Amikor megjelenik a második baba, az első hirtelen elkezdi megbecsülni az értékeit.

 

 

 

 

12. A második gyermek esetében valahogy mindig megnő a szülők ,,kit érdekel?!” hozzáállása.
13. Együtt remek kis társaságot alkotnak.
14. De ez a sok probléma, fáradtság és álmatlanság semmi ahhoz képest, amekkora örömöt okoznak a gyermekek a szüleiknek…❤

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?