Életmód, Érdekes

9 fotó, ami elsőre átlagosnak tűnik, pedig ijesztő történet lapul mögötte

Van egy mondás, miszerint egy kép többet mond ezer szónál, de akadnak olyan képek, melyeket igazán csak a hozzájuk kapcsolódó történet megismerésével érthetünk meg igazán. Épp úgy, mint a most következő fotók, melyek bár elsőre ártalmatlannak és teljesen hétköznapinak tűnnek, valójában olyan tragikus alkalmakat örökítettek meg, amikor az emberek nem is tudtak róla, de már csak néhány másodperc volt hátra a katasztrófáig.

 

 

 

9 David A. Johnston – amerikai vulkánkutató

5c79de57cd90d526d85b84af23f72307.jpg

A fotón David A. Johnston amerikai vulkánkutató látható, amint éppen kényelmesen ül a kedvenc összecsukható székén. Azonban 1980. május 18–án, alig 13 órával a fotó elkészülte után kitört a Mount St. Helens vulkán, 57 emberéletet követelve, köztük Johnstonét is.

Johnston volt az első, aki rádiója segítségével beszámolt a vulkán kitöréséről. Utolsó szavai így hangoztak: “Vancouver! Vancouver! Elkezdődött!” A holttestét soha nem találták meg, az utánfutója roncsait is csak 13 évvel később, 1993-ban fedezték fel.

8 Apa és lánya Omaghban, Észak -Írországban

f237d8e41e616510b12c4dd82bba9a04.jpg

Ez a fénykép egy apáról és a lányáról készült nem sokkal az 1998. augusztus 15-i Omagh-i terrortámadás előtt. A bombát a képen látható piros Opel Cavalier-be rejtették. A robbanásban 29 ember vesztette életét, köztük ennek a képnek a fotósa. A fényképen szereplő apa és lánya életben maradt, az elhunyt fotós fényképezőgépét pedig csak később találták meg a romokban.

7 Harold Agnew, kezében Fat Man magjával

A fotón Harold Agnew fizikus látható, kezében a “Fat Man” atombomba magjával, melyet 1945. augusztus 9-én dobtak le Nagaszakira. Szinte hihetetlen, hogy a férfi kezében látható apró tárgy 80 ezer ember életét oltotta ki aznap.

 
6 Egy lány, aki koncentrációs táborban nőtt fel “házat” rajzol

41a43d0817860dca0a871cfcb4d60c95.jpg

David “Chim” Seymour 1948-as fényképén egy Tereska nevű lány látható, aki a második világháború alatt koncentrációs táborban nevelkedett. 1948-ban az érzelmileg zavart gyermek már egy varsói árvaházban élt. A kutatók 2017-ben azonosították a fényképen látható lányt:  Tereska varsói házát a német Luftwaffe bombázta le, az egyik repesz pedig agykárosodást okozott a lánynál. Tereska, aki 14 éves nővérével, Jadwigával együtt menekült el a varsói bombázások idején, három hétig éhezett, mielőtt a 65 kilométerre fekvő faluba ért, ahol elkapták és koncentrációs táborba került.

Tereska a hatvanas évek közepétől a Varsó melletti Tvorkovskaya pszichiátriai kórházban élt, ahol 1978-ban hunyt el.

5 Villámcsapás

71052dab851160843e695454bdc3ed70.jpg

A fotón Michael és Sean McQuilken jól szórakoznak azon, hogy milyen viccesen áll a hajuk, mit sem sejtve arról, hogy néhány másodperc múlva egy villám csap beléjük. A két testvér és a húguk, Mary, 1975. augusztus 20-án a kaliforniai Sequoia Nemzeti Park Moro-szikláján álltak meg pihenni, amikor a baleset történt.

Szerencsére mindkét testvér túlélte a villámcsapást. Michael McQuilken később így emlékezett vissza: ,,Akkor viccesnek tartottuk. Megkértük Mary-t, hogy készítsen rólunk egy képet, majd felemeltem a jobb kezem és a rajta lévő gyűrű olyan hangosan kezdett zúgni, hogy elviselhetetlen volt a hangja. A többiekkel együtt a földre zuhantam. Sean hátából ömlött a füst.”

4 Tragédia a tengerparton

bf8ce961b0fb5702c57c50460acc3f0c

1954 tavaszán a Los Angeles Times fotósa, John Giant épp a tengerparti házának előkertjében volt, amikor hangos zajt hallott a tengerpart felől. Megragadta a kameráját és a vízhez rohant. A parton megpillantotta a fenti képen látható párt, amint egymást karját fogva üvöltenek. Mint kiderült, a másfél éves fiuk épp a kertben játszott, amikor valamiért leszaladt a tengerpartra, és a hullám elragadta őt. A fiú holttestét később több kilométerrel arrébb találták meg.

 

 

 

 

3 Robbanás a “Grandcamp” -on

b44f6bed55d0be29e9273e20f026a06e.jpg

A kép baloldalán a Grandcamp hajó látható, 1947. április 16-án. A képen Texas city hivatalos és önkéntes tűzoltói láthatók, ahogy próbálják megfékezni a hajó rakterében keletkezett tüzet, mit sem sejtve arról, hogy a fedélzeten 2200 tonna ammónium-nitrátot szállítottak. Néhány perccel a kép elkészítése után a hajó felrobbant, az emberiség történelmének egyik legnagyobb, nem nukleáris robbanását okozva. A fenti képen látható összes tűzoltó azonnal meghalt, és velük együtt még körülbelül 500 ember.

2 Gyűlölettel teli tekintet

baf8f553082c92b5fff830c4710968b2.jpg

Ezek a fényképek a Népszövetség 1933 szeptemberében Genfben tartott találkozóján készültek. Joseph Goebbels náci propagandista és politikus látható rajtuk, mielőtt és miután megtudta, hogy egy zsidó fényképész készítette róla a képeket.

Goebbels eredetileg megengedte az amerikai Alfred Eisenstaedt-nak, hogy fényképeket készítsen róla jó hangulatában, amikor azonban megtudta, hogy Alfred zsidó, összeráncolta a homlokát, a fényképész pedig megörökítette a “gyűlölettel teli tekintetét”.

1 John Lennon autogramja

6b085d3c2d8558a43d1a2147e219babb.jpg

Ezen a fotón a Beatles egykori tagját, John Lennon-t láthatjuk, amint épp a kép jobb oldalán szereplő férfinek ad autogramot, 1980. december 8-án. Bár Lennon számára mindennapos volt, hogy autogramokat osztogatott, ez mégis különleges volt, hiszen annak a Mark David Chapman-nak írta alá a Double Fantasy című album egyik kópiáját, aki hat órával később lelőtte és megölte őt.

forrás

 




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?