Életmód

19 kolléga, akiktől nem árt távolságot tartani – mondjuk két kontinensnyit

Néhány kollégának köszönhetően mindig új és teljesen váratlan helyzetek várnak ránk munka közben. Kétértelmű viselkedésük és egyéb furcsaságaik még a leghidegvérűbb embert is képesek kihozni a sodrából. Az ilyen emberek emlékezetessé teszik az unalmas munkanapokat, csak sajnos nem feltétlenül pozitív értelemben. Így vagy úgy, az ilyen kollégák elbocsátása néha jobb érzés, mint amikor ajándékot vagy karácsonyi csomagot kapunk a főnöktől.

 

 

 

1. ,,A kollégáim mindig a rossz látásuk miatt panaszkodtak, hogy emiatt nem látják elég jól a fiatal lányokat a tengerparton. Ma arra jöttem be, hogy szereztek egy távcsövet és azzal nézik őket, ahogy napoznak.”
679614454_1642899221600053.jpg
2. ,,Tegnap vettem fel először az új cipőmet. Ma az egyik kollégám végigcsöpögtette rajta a nyomtatóból kifolyt tintát.”
2011379201_1820516000549310.jpg
3. ,,Az egyik kollégánk már nagyon régóta próbál teherbe esni. Végre sikerült neki, ezért hoztam néhány finomságot, hogy megünnepeljük. Amikor kezdődött volna az ünnepség, kinyitottam a hűtőt és ez a látvány fogadott.”
212338455_671600063731316.jpg

 


4. ,,Mindig örülök, amikor rájövök, hogy a kollégáim még egy dobozt sem tudnak rendesen bezárni. Különösen akkor, amikor épp hazafelé indulnék.”
159637550_1280721600079722.jpg
5. ,,Ezt csinálják a kollégáim az ultravékony tollal alig 2 hét alatt.”
247186905_831600070111525.jpg
6. ,,Az egyik kollégám munka közben az íróasztala alá vágja a körmét.”
994960456_1817216000827395.jpg
7. ,,Hazavittem az egyik kollégámat, ő pedig megevett egy csokit a kocsimban.”
34854048_716000811924714.jpg

 


8. ,,A srácok a munkahelyen meg akarták köszönni a segítségemet, ezért úgy döntöttek, hogy adnak nekem egy növényt. Kevésbé örömteli, hogy a székemen hagyták az ajándékot. Ilyen ez, úgy látszik a vizes nadrághoz vezető út jószándékkal van kikövezve.”
290435140_1491600090820582.jpg
9. ,,Néha a kollégáim egyszerűen lenyűgöznek a lustaságukkal.”
944769858_2117916001029738.jpg
10. ,,Szinte minden nap ezt csinálja valaki a munkahelyemen.”
1585026491_1325501600102870.jpg
 
11. ,,Megkértem az egyik kollégámat, hogy öntözze a virágomat, amíg otthonról dolgozom. Üzleti ügy miatt mégis be kellett szaladnom az irodába, és akkor megláttam szegény növényemet.”
385680643_2038341600117393.jpg
12. ,,A hűtőszekrénybe kell visszatennünk azokat az árukat, amikről a vásárlók meggondolják magukat. Én önként jelentkeztem erre a feladatra, de másra bízták a munkát. A nap végén egy ilyen bevásárlókocsit találtunk elrejtve, tele fagyasztást igénylő termékekkel.”
1874956185_1937316001123862.jpg
13. ,,Kölcsönadtam egy filctollat az egyik kollégámnak. Így adta nekem vissza és panaszkodott, hogy rosszul ír. A fenti filc mutatja, hogy hogy nézett ki, amikor odaadtam neki.”
1551319055_1295160012547606.jpg
 
14. ,,Az egyik kollégám elkezdett tésztát készíteni, de megfeledkezett róla.”
833341385_953098316001305.jpg
15. ,,Valaki a munkahelyemen leszedte és kidobta az összes kitűzött jegyzetem, és üres jegyzetlapokat tett a helyére.”
269665028_1803042411600138.jpg
16. ,,Az egyik kolléga mindig hagy egy kis kólát az üvegben, majd a sarokba teszi az üveget.”
275969218_951600147992930.jpg

 

 

 

 

17. ,,Van a munkahelyünkön egy fiatal hölgy, aki imád mezítláb sétálni.”
1708731617_1101600143243874.jpg
18. ,,A kollégám bögréje.”
1395281808_1700736816001552.jpg
19. ,,Valaki a munkahelyemen úgy döntött, hogy alkoholos filccel jelöli meg a szemüvegemet.”

1930309392_1316001637775463.jpg

Téged mivel idegesítettek fel legutoljára a kollégák?

forrás

 




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?