Életmód, Érdekes

Egy szellemhez ment feleségül, de férje teljesen tönkretette a nászutat

Többször is cikkezett már a sajtó arról a Brocarde néven futó fiatal énekes-dalszerző hölgyről, aki egy bizonyos Edwardo névre hallgató szellemmel lépett frigyre idén Halloweenkor. Kapcsolatuk azóta is drámaian alakult.

 

 

 

A pár állítólag akkor találkozott először, amikor Edwardo tavaly az éjszaka közepén berontott a lány a hálószobájába, és érzéseket küldött a testébe, majd a dolgok gyorsan követték egymást és Halloweenkor a londoni The Asylum Chapelben összeházasodtak.

Most azonban kiderült, hogy nászútjuk nem volt teljesen zökkenőmentes Brocarde és kísérteties szeretője számára. A Daily Starnak nyilatkozva Brocarde felidézte, hogyan borította be a homok, és hogyan nyomtak az arcába egy fagylaltos tölcsért, miután új férje megpróbált szenvedélyes lenni:

Edwardo azt hitte, hogy szenvedélyes és romantikus lesz, ha a földre birkózik engem, hogy a homokban hancúrozzunk, de én megpróbáltam adni neki a fagyimból, ami így mindenhova ment: az egész arcomra, a hajamba, és persze a homok is odaragadt, így úgy néztem ki, mintha egy óriási sirállyal verekedtem volna. Csodálatos nászutat terveztem, de onnantól minden tönkrement.

Brocarde szerint Edwardo mindig kiszámíthatatlan volt, így végülis nem meglepő, hogy tönkretette a nászutat, ahogy az sem volt túl fain, hogy mindent neki kellett fizetnie a nyaraláskor, férjének ugyanis nincs bankkártyája, és szeret tombolni a szállodákban:

„A likőrös üvegek rejtélyes módon mindig kiürülnek, kivéve a gines üvegeket, amely italt láthatóan nem kedveli. Amikor megérkeztünk a szállodánkba, azt javasolta, hogy rendeljünk 12 üveggel a legjobb pezsgőből a szobába, tudván, hogy a számlát nekem kell állnom!”

forrás: noizz.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?