Életmód, Érdekes, Külföld

A kínai élet 14 furcsa jellemzője, amin a nyugati emberek könnyen meglepődnek

Bármit is gondolsz Kínáról, gondold át újra. Addig ugyanis nem alkothatsz róla igazán átfogó véleményt, míg meg nem ismered ennek az ősi országnak és annak lakóinak különlegességét. A kínaiak csodálatos módon képesek egyesíteni az évszázados bölcsességeket a mai modern és fejlett életszemléletekkel. Kultúrájuk egy színes világ, melyről minél többet tanulsz, annál inkább meglepődsz.

 

 

 

  • Kínában nemrég egy törvényt fogadtak el, mely arra kötelezi a fiatalokat, hogy kötelesek meglátogatni az idős hozzátartozóikat. A törvény több szempontból rizikós, például azért, mert nincs benne megállapítva az “ideális” látogatási rendszeresség, szóval, ha egy idős nagymama úgy ítéli meg, hogy az unokája nem látogatja elég gyakran, akkor minden gond nélkül beperelheti őt és valószínűleg nyerni is fog. A fiatalok épp ezért igyekeznek minél több időt az idős rokonokkal tölteni.
  • Sok egyedülálló férfi és nő kénytelen hallgatni a rokonoktól, hogy miért nem talál már magának valakit, ez alól pedig a kínai fiatalok sem kivételek. Létezik azonban náluk egy speciális szolgáltatás, mellyel partnert lehet bérelni az ilyen családi összejövetelekre. A felbérelt férfi vagy nő eljátssza, hogy az illető párja, és megpróbál minél lenyűgözőbb alakítást nyújtani a család előtt.
  • A kínaiak a nőiesség jelének tartják az úgynevezett “sajiao“-t, vagyis színlelt hisztériát, amit akkor adnak elő a nők, ha nem kapják meg a párjuktól azt, amit szeretnének. A nők ilyenkor összekulcsolt kezekkel a lábukat a földhöz csapkodják a nyilvános helyeken, például bevásárlóközpontokban, és a többi ember elnézi neki, hogy úgy viselkedik ilyenkor, mint egy kisgyerek, senki sem fogja őt hibáztatni ezért.

Kínaiak élete


  • A kínaiak nagyon szívesen segítenek egy külföldinek, még akkor is, ha igazából nem tudnak. Gyakran előfordul például, hogy a külföldi turisták útbaigazítást kérnek a helyiektől, de a segítségükkel végül még jobban eltévednek, mint nélküle. Ez nem azért van, mert a kínaiak rosszat akarnak, hanem épp ellenkezőleg, még akkor is próbálnak segíteni másoknak, ha nincs meg hozzá a kellő ismeretük.
  • A kínai nagyvárosok utcáin a járdákat speciális választóvonal osztja szét. A vonal egyik oldalán a telefon nélküli járókelők sétálnak, míg a másikon azok, akik folyamatosan az okostelefonjuk képernyőjét bámulják. A városvezetés így próbálja megvédeni a gyalogosokat az ütközés okozta fizikai és anyagi sérülésektől.

Kínai utca

  • A kínaiak igyekeznek a feng shoui szabályai szerint harmonizálni az őket körülvevő teret, hogy elriasszák maguktól a balszerencsét. Úgy gondolják, hogy ha a létfontosságú energia nem tud keringeni a ház körül, mert a bútorok vagy dekorációk az útját állják, akkor balszerencse fogja érni őket az életben.
  • A kínai emberek hihetetlenül szeretik a tücsköket. Már egészen az ősidők óta tekintenek rájuk háziállatként. A Bernardo Bertolucci által rendezett Oscar-díjas “Az utolsó császár” című filmben is van egy tücsök barátja a főszereplőnek. Sokan nem tudják azonban, hogy ez nem csak a filmekre jellemző, a kínai városokban ma is gyakran látni cipősdobozzal a kezükben sétáló öregeket, akik bizony a tücskeiket sétáltatják ilyenkor. A fiatalabbak körében sem ismeretlen a tücskök háziállatként tartása, ám ők gyakran versenyeket is rendeznek a kedvenceiknek.

Kínai érdekességek

  • A kínaiak mindig képesek ámulatba ejteni a találmányaikkal. Nemrég kifejlesztettek egy automata házassá-nyilvánító gépet. Már szeptember elején működésbe hozták az első ilyet Hszian városában. A géphez csak oda kell menniük az ifjú pároknak a személyiségüket igazoló dokumentumokkal, beszkennelni őket, majd a gép automatikusan férjnek és feleségnek nyilvánítja őket, és rögzíti is a kapcsolatukat az állami nyilvántartásban.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?