Belföld, Celeb / Híresség

Nagyot kaszáltak tavaly a magyar standuposok: Bödőcs végzett az élen, közel százmilliós profittal – Mutatjuk a listát

Jól zárták a tavalyi évet a magyar standupelőadók cégei. A Forbes összesítésében a legnagyobb nyereséget Bödőcs Tibor cége hozta, de Kiss Ádám sem szomorkodhatott. Mutatjuk, hogyan teljesítettek a humorszakma elitjei a standup világban!

 

 

A gazdasági portál szerint a magyar humoristák cégei jelentős profitot termeltek 2021-ben. A legnagyobb nyereséget Bödőcs Tibor hozta össze, akinek a Burfa Kft. nevű cége tavaly 118 millió forintos árbevétellel zárt, ebből pedig adózás utáni nyereségként 98 millió forintot könyvelhetett el.

Az összesítés szerint a humorista a tartalomgyártás különféle módszerei által kaszálhat ekkora bevételt. Kiemelik, hogy rendkívül aktív YouTube-on, de jól teljesít a webshopjában DVD-k és könyvek árusításában. A Fobres szerint Bödőcs vállalkozása az utóbbi években is nyereséges volt, noha a 2010-es évek közepén még csak 13–24 millió forintos árbevételt tudott elkönyvelni.

A nagy áttörést a 2017 és 2018-as év hozta el neki. Az előbbi évben 40 milliós, az utóbbiban pedig már 60 milliós eredménnyel zárt, 2019-ben viszont 19 millió forintra csökkent a bevétele, s csak a következő évben tudott újra felkapaszkodni a nyeresége, 2020-ban már 85 millió forintot keresett. A Forbes szerinta humorista cége azonban hiába megy jól, osztalékot szinte egyáltalán nem vesz ki belőlem, cég mérlegének eredménytartalékában ugyanis jelenleg 269 millió forint van.

A második legnagyobb profitot Bödőcs Tibor cége után Kőhalmi Zoltán vállalkozása, a Kőhalmi és Kőhalmi Kft. termelte. Az ő cége 46 milliós árbevételből 22 millió forint tiszta nyereséget termelt, de Kőhalmi rendre ki is veszi a nyereséget osztalékként a cégből.

Kiss Ádám vállalkozása, a Kiss Creative Kft. 2020-ban erősen veszteséges volt még, a nyolcmilliós árbevételből a közel 25 millió forintos anyag- és személyi jellegű költségeket nem tudta kitermelni, így 16 milliós mínuszban zárta a pandémia első évét. 2021-ben ezt viszont már tudta kompenzálni, a vállalkozás 42 milliós árbevételből 22 millió forint tiszta profitot hozott a kasszába.

Aranyosi Péter Aranyosi Art-Peba nevű, televízióműsor összeállításával, szolgáltatásával foglalkozó cége tavaly 21 milliós árbevétellel és 16 milliós adózás utáni eredménnyel zárt, másik cége, a Dumaart kicsivel okozhatott nagyobb örömet neki: 24 milliós árbevétellel 17 milliós profitot hozott össze.

Korántsem teljesített jól a Forbes szerint Dombóvári István Never2late Consulting nevű cége, amely a 2020-as 24 milliós árbevételhez képest tavaly már csak 12 millió forintot hozott, ráadásul ezzel párhuzamosan a profitja is 9 millióról 2 millióra csökkent – szúrta ki az Index.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?