Celeb / Híresség

Tóth Gabi keményen beleállt a játszóteres anyukákba, értetlenül áll a történtek előtt

Tóth Gabit meglepte az, amit a játszótéren tapasztalt.

 

 

Mint ismert Tóth Gabi már jó ideje vezet blogot a csalad.hu oldalán, aktuális írásában pedig arról mesélt, hogy a gyerekekkel való játszóterezés felér egy akciófilm izgalmával.

„Komolyan mondom, szinte minden alkalom felér egy akciófilm izgalmával. Először is le kellett küzdenem, hogy féltettem a hintától, vagy attól, hogy egy éppen hintázó gyerek elé/mögé megy, és megsérül. Aztán a csúszda… pffff. Mi van, ha megeszi a homokot, vagy ami rosszabb, macskakakit talál benne, és azt eszi meg? Vagy csak megfogja és utána a szemébe nyúl azzal a kezével… Egyszer azt olvastam, hogy attól meg is lehet vakulni… Szóval a játszótér nekem az elején olyan volt, mint egy veszélyekkel teli túlélő túra, ahonnan örülni kell, ha élve kijutunk.” – írta friss blog bejegyzésében az énekesnő, aki a közösségi oldalán is szentelt néhány sort a témának:

Gabi ezen túlmenően megemlítette azokat az édesanyákat is, akik a játszótéren a telefonjukat nyomkodják s a legnagyobb békességben élvezik a napsütést, ez pedig számára teljesen érhetetlen.

„Kár szépíteni, az anyukák nyolcvan százaléka nyomkodja a telefonját, és nem is tudja, hogy mit csinál a gyereke” – írja, továbbá kiemeli: ha egy anyukának mégiscsak feltűnik, hogy a gyereke éppen homokot szór egy másik gyermek szemébe, vagy kitépi a másik baba kezéből a játékot, akkor sem avatkozik közbe.

„Bevallom, ez meglep. Én valószínűleg túlkompenzálok, mert nem akarom, hogy a személyemet illető előítéletek Hannira is kiterjedjenek (bár már most észreveszek egy-két pillantást, ami egyértelműen ennek szól). De azt sem akarom, hogy én mindig rászóljak a saját gyerekemre egy másik gyerek védelmében, és ebből Hanni azt szűrje le, hogy érte meg nem állok ki… Szóval ez nekem tényleg nagy dilemma. Mint oly sokszor, most is szívesen veszem az ezzel kapcsolatos észrevételeket, tanácsokat. Ti hogyan viselkedtek a játszótéren? Engeditek, hogy „lemeccseljék” egymás között a gyerekek, ki nyeri a lapátot, vagy próbáljátok tanítani nekik a társas együttélés alapszabályait? ” – zárta gondolatait Tóth Gabi.

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?