Celeb / Híresség

Hopp Csilla nem ért egyet a baleset szemtanúinak vallomásával

L.L. Junior és volt párja nyár vége óta osztozik a gyászban. Időről időre próbálnak megegyezni a 6 éves Lacika elhelyezését illetően is, és tegnap a Velvet is beszámolt újabb összezördülésükről. A napokban pedig kiszivárgott a tragikus baleset körülményeiről készült szakvélemény is, Hopp Csilla pedig nem ért egyet a benne foglaltakkal.

 

 

 

 




A szakvélemény mellett a szemtanúk vallomásai is nyilvánosságra kerültek. A járművet vezető sofőr azt vallotta, hogy „a kisfiú folyamatosan rohant és arccal a másik irányba nézett”, egy szemtanú pedig arról számolt be, hogy Hopp Csilla és kisfia mögött állt a zebránál, és látta, hogy Dávidka a baleset előtt egyszer már megpróbált kirohanni az úttestre, de egy nő visszafogta. Ezután azonban már senki sem fogta a kisfiú kezét.

Bors megkereste Hopp Csillát az üggyel kapcsolatban.

Úgy sétáltam át a kisfiammal az úttesten, hogy végig fogtam a kezét. Szerencsétlen baleset volt, és nem lehet okolni senkit a történtek miatt. De még ha senki sem tehet róla, akkor is, mint édesanya örök életemre felelősnek fogom érezni magam. De felesleges hibáztatni bárkit, mert semmi sem hozza vissza a fiamat, és semmi sem hoz megnyugvást. A síromig, sírunkig bennünk lesz ez a fájdalom

– mondta a lapnak L.L. Junior volt párja.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?