Életmód, Érdekes, Külföld

13 ország, ahol teljesen másképp értelmezik az emberek a “boldogság” fogalmát

Ha az országok közötti különbségekre gondolunk, akkor az első és legnyilvánvalóbb dolog velük kapcsolatban a beszélt nyelvek és a pénznemek közötti különbség. Jóval kevesebben jut eszünkbe ilyenkor az országok eltérő kultúrája, pedig az igazság az, hogy minden nemzet teljesen sajátosan határozza meg a világ értékeit és ennek megfelelően a világról alkotott képük is különbözik. A következőkben megnézzük, hogy miként vélekednek a különböző országokban élő emberek a „boldogság” fogalmáról, és ebből hisszük, hogy mindannyian sokat tanulhatunk.

 

 

 

1. Olaszország

Az olasz emberek boldogság filozófiájának alapját az a vágy képezi, hogy jól öltözködjenek, másokban jó benyomást keltsenek és a lehető legteljesebben éljék az életüket. Az olaszok például sétálva tanulmányozzák az őket körülvevő világot, élveznek minden egyes feladatot és tevékenységet egyszóval az élet minden egyes pillanatát kihasználják.

2. Írország

Az ír származású emberek nagyon extrovertált egyének, akik szeretik mindenből kivenni a részüket. Az írek már attól boldognak érzik magukat, ha a barátaikkal elmehetnek focimeccsre, vagy csak szimplán együtt énekelnek.

3. India

Indiában értékelik azokat a személyeket, akik rugalmasak és találékonyak. A helyi emberek ahelyett, hogy az interneten vagy a helyi boltban megvennék a ruhákat, inkább ők maguk készítik el, ami ezáltal egyedi és különleges lesz. Ez a tevékenység és a végeredmény boldoggá teszi őket, de ezen kívül fontos még, hogy képesek maguk mögött hagyni a munkát, amint kilépnek az ajtón.


4. Törökország

Törökországban semmit sem sietnek el az emberek, és egyszerre csak egy dolgot csinálnak és élveznek ki. Ha te is olyan boldog akarsz lenni, mint egy török ember, akkor harmóniában kell élned magaddal. Például sétálgass a tengerparton, vagy csak ülj ki egy csésze teával az erkélyre.

5. Svédország

A svédek nagyon tudatos emberek, akiknek csak annyira van szüksége a boldogsághoz, hogy egymást követő években legyen egy adott ruhagyűjteményük, amit mindig fel tudnak venni,a legszükségesebb tárgyakat meg tudják venni maguknak és egyszerű valamint egészséges ételeket fogyaszthassanak.

6. Japán

A japánok nagyon körültekintően járnak el összetört tárgyaikkal. Bármi is törjön el az otthonukban, azt mindig gondosan összeragasztják. Ezt már egyfajta művészetként is űzik, melynek neve kintsugi. Szerintük a megrepedt vagy eltört és összeragasztott edények egyedivé és különlegessé teszik őket. Ők soha semmilyen körülmények között nem fognak törött holmikat kidobni, sőt a fabútorokban lévő karcolásokat sem tüntetik el. Akármennyire is furán hangzik ők ettől érzik jól magukat.

7. Skócia

A skótok imádnak középkori várak körül sétafikálni, ízléses ételeket megkóstolni, nemzedékről-nemzedékre átadott receptek alapján ételt készíteni. Ha meg szeretnéd érteni a skótok boldogságának forrását, akkor utazz el oda és ismerkedj meg a hagyományaikkal, szokásaikkal.

8. Svájc

A svájci emberek boldogsága a híres teniszezőhöz, Roger Federer nevéhez kapcsolódik. Eme filozófiát nevezik Federerizmusnak. Számukra nagyon fontos, hogy valaki pontos legyen, rendszerető és alázatos a munkája iránt. Ezen kívül a svájci emberek igénylik, hogy sikeresek legyenek és ez a boldogságuk másik forrása is.

9. Dánia

A dánok nagyon szeretnek dolgozni és rendkívül rugalmasak. Őket boldoggá teszi, ha dolgozhatnak, és erre még egy speciális szavuk is van, ami nem más, mint “arbejdsglaede”. Annak érdekében, hogy megtapasztald ezeket az érzelmeket, nem szabad hagynod, hogy elund vagy utáld a munkád.

 

 

 

 

10. Hawaii

Hawaiin szokás, hogy az emberek megosztják a dolgaikat másokkal. Ha te is olyan boldog akarsz lenni, mint egy Hawaii akkor mindenképpen kövesd a példájukat és oszd meg a dolgaidat a barátaiddal, családoddal és rokonaiddal.

11. Norvégia

A norvégok különleges emberek, akik nem tudnak egyetlen napot sem elképzelni a barátaik és a meleg papucsuk nélkül. Annak érdekében, hogy felmelegedjenek, kakaót isznak. Van egy szavuk mely a kényelmes pihenés vágyát foglalja magába, ez pedig nem más, mint a “koselig”. Ha te is olyan akarsz lenni, mint egy norvég, akkor teremts olyan közeget az otthonodban, amiben boldognak érzed magad

12. Uganda

Az Ugandában élő embereknek az a mottója, mint az Oroszlánkirály című mesében Timonnak és Pumbanak, vagyis “Hakuna Matata.” Ezt pedig mindenki tudja, hogy azt jelenti “Szép az élet” vagy “Annyi, mint semmi vész”. Annak érdekében, hogy közel állj ehhez az életfilozófiához legalább néhány órát nevetéssel és énekléssel kell töltened, vagy olyan dolgokkal, amiket szeretsz.

13. Franciaország

A franciák a “Lassan járj tovább érsz” elv szerint élik az életüket. Franciaországban semmit sem sietnek el az emberek, és mindenre hagynak elegendő mennyiségű időt. Ők imádnak romantikázni és nyugodtak lenni. Amikor úgy érzik, hogy feszültek vagy nem bírnak el egy helyzettel, akkor megállnak, megisznak egy csésze kávét és megesznek egy croissant. Amikor vásárolni mennek csak a legszükségesebb dolgokat vásárolják meg, hogy ne kelljen cipekedniük és idegeskedniük.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?