A kritikus sosem kívánta, hogy haragosa életútja ilyen véget érjen.

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, a tegnapi nap folyamán 41 éves korában életét vesztette Berki Krisztián. A celebként hatalmas ismertségre szert tevő egykori Fradi-vezérről fontos tudni, hogy pályafutása során számos üzleti ügyben vette ki a részét, ilyen jellegű gyanús tevékenységei pedig sokak szemét szúrták.

Ezen személyek között volt Puzsér Róbert is, aki nem egyszer hangot adott Berki médiában képviselt személyével és annak tevékenységeivel kapcsolatos ellenérzéseiről. A kritikus és Krisztián konfliktusa végül odáig fajult, hogy a celeb pert indított bírálója ellen, konfliktusaikat pedig azóta sem sikerült rendezniük.

Ezen tények ismeretében különösen érdekes, hogy közösségi oldalán most maga Puzsér Róbert is megszólalt Berki Krisztián halálával kapcsolatban, írásában pedig arra is kitér, hogy ő személy szerint milyen sorsot szánt volna a vélhetően szívleállásban elhunyt közszereplőnek.

A kritikus írását változtatás nélkül közöljük:

„Perben és haragban álltam Berki Krisztiánnal, bár részemről ez nem volt személyes – a halálhírét hallva mégis keserűséget érzek. Bármilyen ártalmas és mérgező volt az a szerep, amit játszott, valaki játszotta azt a szerepet, és őt ki lehetett volna menteni a hazugságkonstrukció mögül, így azonban egyszer s mindenkorra elveszett a lehetősége annak, hogy szembenézzen önmagával. Talán nem volt nagy esélye a megtisztító katarzisra, de többé semennyi nincs – a magyarság pedig soha nem tudja meg, mely bűnözői, gazdasági és kormányzati körök döntései nyomán lett Berki Krisztiánból FTC-elnök, trash-celeb, közszereplő és főpolgármester-jelölt.

Berki Krisztián nemcsak a személyijét adta, hanem a személyét. Az arcát, az életét, a sorsát tette fel arra, hogy a magyar társadalmat a nagyvállalkozói státuszának és a luxuséletmódjának a hazugságával az elit ellen uszítsa. Az együttérzésre való képtelenségének médiaélménye és a filléres bölcseségei ugyanúgy az összefüggő hazugságfelépítmény részei voltak, ahogy a Molnár Richárdtól kölcsönzött Bentley, a replikaórák meg a hungarocellből gányolt aranytömbök. Berki Krisztián soha nem mutathatott gyengeséget, még maga előtt sem, mert azt hitte, ha az illúzió eloszlik, ő megsemmisül. Nem kellett volna, hogy így legyen, végül mégis teljesült.

Berki Krisztiánnak az a sors járt volna, hogy árufeltöltőnek jelentkezik az Auchanba. Az az a sors járt volna, hogy törvényes munkából középosztályos életet él. Ő ezt bizonyára büntetésnek érezte volna, mindenki más meg tudni véli, hogy ez amúgy helyesen így megy. Tíz évre rá már ő is belátta volna. Csakhogy a felső tízezer büntetésnek érezné a luxusmentes életet – márpedig ez az a csoport, amelyikbe Berki Krisztián hazudta magát, és ez az a csoport, amelyik elhitette vele, hogy befogadta őt, mint tiszteletbeli nagyvállalkozót.

Berki Krisztián nem ezt érdemelte: börtönben lenne a helye. Berki Krisztián szélhámos volt, stróman volt, gazdasági bűncselekmények kifutófiúja volt, felfüggesztett ítéletet kapott a költségvetés megkárosításáért, megbízásból demoralizálta és infantilizálta kezébe nyomott aláírások ezreivel az önkormányzati választást – nem kétséges, hogy börtönben lenne a helye. Nemcsak az igazságosság követelné meg, hanem a tanulság igénye a széles magyarságnak meg az őt bálványozó tinédzsereknek arról, hogy mi a cselekmény, és mi a következmény.

A tömegközlekedés megrendszabályozása a Bentley volánja mögött már félreérthetetlenül jelezte, hogy az Édes Élet című trash-reality szkriptje és Berki Krisztián sorsa szétbogozhatatlanul összefonódott – a szélhámos elhitte a szélhámosságát: úgy érezte, minél botrányosabban adja elő magát, neki az annál jobb lesz, mert a felső tízezer megvédi bármitől, hisz köztudottan Berki Krisztián az ő önpusztító extrémsportjuk, az élet meg egy országos tévécsatornán futó, aprólékosan megkoreografált, mézédes valóságshow. Most a magyarság megízlel Berki Krisztián életének tényleges zamatából egy leheletnyit, és keserűbb, mint az epe. Berki Krisztián nem volt bűnöző. Berki Krisztián csak egy csaló volt. A története nem lesz tanulság, ő soha nem lesz tanú, és soha nem bánhatja már meg a bűneit.

Molnár Richárd, a Dózsa György úti mészáros Berki Krisztiánnal ellentétben feketeöves bűnöző volt. A magyarság vele kapcsolatban még érezhet is bizonyos elégtételt, hiszen ő legalább börtönbe került, és így precedensként szolgál arra, hogy bármit azért már mégsem lehet – csakhogy Molnár Richárdot nem fogházba vitték, ahogy az ítélet szólt, hanem meghalni vitték. Akkor még sem ő, sem a magyarság nem tudta ezt. Így zajlik az igazságszolgáltatás a féllegális Magyarországon, hisz felmérték, és népszerű. Magyarország unortodox nemzetállam, amely illiberális szellemben nem jogállam: hozott is halálbüntetést, meg nem is – Brüsszel tiltja, de Magyarország megtalálja a módját. Molnár Richárd sem ezt érdemelte.

Molnár Richárd és Berki Krisztián örökre hallgatnak. Tündöklésük és bukásuk minden ízében nyugat-ukrán és észak-balkáni, haláluk keveseknek gyász, sokaknak káröröm, és sajnos vannak, akiknek megkönnyebbülés. A bűnöző Molnár Richárd és a bűnözőt alakító wannabe-bűnöző Berki Krisztián pár órán belül halnak meg: ha nincs a haláluk közt felfogható összefüggés, akkor ez a szinkronicitás majdhogynem paranormális. Mindketten az elit bizalmát hitték maguk körül, azt hitték, szabadon szárnyalnak a normák és a törvények felett, és sokáig ez így is volt – aztán az elit, ahogy a kígyók, egyszer csak levedlette a bőrét. Sokatmondó, hogy Molnár Richárd és Berki Krisztián épp két ciklus közt távoznak az élők sorából: a következő évadra már nem kaptak szerződést. Elégtétel érzete járja át a magyarságot: az évadzáró epizóddal mindenki elégedett – az antihősök tragédiájára alig fogékony bárki.

Molnár Richárd gazember volt. Berki Krisztián magát gazembernek hazudó kisember volt. Berki Krisztián félig elkövető volt, félig áldozat volt mindvégig. Molnár Richárd elkövető volt mindvégig, végül mégis áldozattá vált. Az Úristen fogadja be a lelküket” 

– írta posztjában Puzsér.

forrás: blikk.hu