Belföld, Hírek

Ha M. Richárd szakszerű kezelést kap, nincs ez a haláleset az ügyvédje szerint

Jován László szerint a vesztegetési perben, amelyikben képviselte készült egy szakértői vélemény, „amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik”.

 

 

Ahogy mi is írtunk róla, meghalt a Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárd, aki 2017. május 15-én jogosítvány nélkül és túl gyorsan vezetve okozott balesetet a Dózsa György úton, melyben ketten meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek.

M. Richárd ügyvédje, Jován László a 24.hu megkeresésére azt mondta, a sorozatos mulasztások miatt halt meg az ügyfele, akit a vesztegetési eljárásban képviselt. A férfit ebben az ügyben azzal vádolták, hogy pénzért akarta visszaszerezni az elvett jogosítványát.

„A sorozatos mulasztások okozták Ricsi halálát. Az első sztrókja után ugyanis még azt mondták az orvosok, hogy jó esélye van arra, hogy teljesen felépüljön. Ha szakszerű kezelést kapott volna, akkor ez a haláleset nem következik be. A vesztegetési perben, amelyikben én képviseltem, készült egy szakértői vélemény, amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik”

– mondta.

Hozzátette: M. Richárdnak három olyan alapbetegsége is volt, amikre gyógyszert szedett. A sztrók után egy újabbat is elkezdett szedni. „Ezt a gyógyszert kellett volna napi szinten összehangolni a korábbi gyógyszerekkel. Erre azonban sajnos senki sem figyelt a rengeteg súlyt vesztő Richárd esetében” – mondta a lapnak Jován.

A 24.hu megkereste a büntetés-végrehajtási intézetet, hogy reagáljanak az ügyvéd állításaira, történt-e mulasztás M. Richárd halála ügyében. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága válaszában azt írta, „a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi egészségügyi dolgozója nevében visszautasítjuk a megfogalmazott vádakat, mivel kollégáink magas szakmai felkészültséggel, a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint biztosítják a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátását.”

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?