Celeb / Híresség

Mi történt? Gáspár Győző mégsem lépett be a Fideszbe

Győzike hétfőn a saját Facebook-oldalára töltött fel fényképeket Budai Gyula fideszes képviselő és egy fideszes tagfelvételi lap társaságában, „Mától hivatalosan is!” kommentárral. Ebből ugyan arra lehetett következtetni, hogy Gáspár Fidesz-tag lett, ám a Budai szerint nem történt ilyesmi.

 

 

A Blikk korábban beszámolt róla, hogy váratlan vendég tűnt fel a budapesti Békemeneten március 15-én, hiszen a vonulók között az első sorban Gáspár Győző is ott volt, akinek ugyan az egész családja fideszes, de ő mégis életében először vett részt az eseményen. Ráadásul azt is megosztotta, hogy ez az esemény nagyobb élmény volt számára, mint Enrique Iglesiasszal találkozni.

A showman hétfő délután pedig már azt jelentette be, hogy hivatalosan is beléptették a Fideszbe a Külügyminisztérium épületében. Győzi a saját Facebook-oldalára töltött fel fényképeket Budai Gyula fideszes képviselő és egy fideszes tagfelvételi lap társaságában, „Mától hivatalosan is!” kommentárral. Ebből pedig arra lehetett következtetni, hogy Gáspár Fidesz-tag lett.

Gáspár Győző nem lépett be a Fideszbe

– jelentette ki kedden Budai Gyula a Spirit FM-en, akivel ugye Gáspár Győző a közös képet posztolta a szöveggel együtt. Az atv.hu szerint a képviselő annyit erősített meg, hogy Győzike ellátogatott hozzájuk a Külügyminisztériumba, ahol egyébként rendszeresen fogadnak vendégeket.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?