Belföld, Hírek

Ujhelyi István: „A Fidesz megszavazta Paks2 leállítását és az orosz ‘kémbank’ elleni fellépést” – Megjött a kormány válasza

Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István számolt be a Facebook-oldalán a hírről, amit a Kormányzati Tájékoztatási Központ cáfolt.

 

 

Az Európai Parlament a mai plenáris ülésén állásfoglalást fogad el az orosz agresszióval szemben, a módosító javaslatok között pedig több olyan is volt, amelyek magyar ügyeket is érintenek.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szúrta ki, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői ezek közül többet meg is szavaztak.

Az egyik ilyen módosításban az áll, hogy haladéktalanul tiltsák be az orosz ellenőrzés alatt álló alapok és bankok, például a Nemzetközi Beruházási Bank unióbeli működését.

másik módosítás a paksi bővítésre is vonatkozik, és úgy szól, hogy „szüntessenek be az Oroszországgal a nukleáris területen folytatott minden együttműködést, különösen a Roszatommal és leányvállalataival való együttműködést, így az Oroszországgal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében folytatott együttműködést, valamint szüntessék meg vagy vonják vissza a Roszatom valamennyi leányvállalatának működési engedélyét.”

Az állásfoglalás szövegében szerepel egy harmadik kitétel, amely a letelepedési kötvényekről szólt, és melyben az „Európai Parlament felhívja a tagállamokat és a befektetési rendszerek révén tartózkodási engedélyt biztosító szövetséges országokat, hogy vizsgáljanak felül az ilyen tartózkodási jogállással rendelkező minden kedvezményezettet, és vonják vissza a vagyonos orosz magánszemélyek és családtagjaik, különösen a szankcionált magánszemélyekhez és vállalatokhoz kapcsolódó kedvezményezettek tartózkodási engedélyeit.”

Ez egyébként csak egy állásfoglalás, amely a gyakorlatban senkit nem kötelez semmire, ugyanakkor igen erőteljes politikai váltás a kormánytól ahhoz képest, hogy Orbán Viktor Paks 2-ről vasárnap még azt nyilatkozta, hogy marad.

Olyasmit indítványozni, aminek a végén mi fizetjük az árát, nem bölcs dolog. Amíg én vagyok a miniszterelnök, nem érintik a szankciók a rezsicsökkentést

– utalt a miniszterelnök akkor a Paks 2-beruházásra és az energiapolitikára.

 

Putyin és a részben orosz tulajdonban lévő, a köznyelvben csak „kémbanknak” nevezett NBB ellen tüntet, az Ukrajnából menekülőknek pedig adományt gyűjt ma este hat órától az ellenzék Budapesten.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ reagált a tüntetésre: azt írják, a Nemzetközi Beruházási Bank kiutasítása hazánkból nem szerepel egyetlen szankciós listán sem.

„Amikor a szomszédban háború zajlik, a baloldal mai akciója csak olaj a tűzre. Senkinek sem engedjük, hogy belesodorja Magyarországot a háborúba. A kormány számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. Éppen ezért magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem szabad részt venniük, ahogyan fegyvereket sem szállítunk Ukrajnába. A baloldal és annak miniszterelnök-jelöltjének felelőtlen viselkedése, meggondolatlan mondatai veszélyt jelentenek Magyarországra és a magyar emberek biztonságára. Magyarország kormánya minden olyan szankciót támogat, mely közös megegyezésen alapszik. A Nemzetközi Beruházási Bank kiutasítása hazánkból nem szerepel egyetlen szankciós listán sem. Arra kérjük a baloldal politikusait, hogy felelőtlen kijelentéseikkel ne veszélyeztessék a magyar emberek biztonságát!” – írták

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?