Celeb / Híresség

Kulcsár Edina fontos dolgokat tisztázott válásával kapcsolatban – Közölte: még mindig szereti Csutit

Kihez kerülnek a gyerekek a válás után? Kulcsár Edina többek között erről is mesélt.

 

 

Egy hónapja derült ki, hogy Kulcsár Edina és Szabó András Csuti elválnak, majd január közepén robbant a hír, hogy Kulcsár Edina és Csuti szakításának bejelentését követően pár nappal bemutatta új szerelmét, a családjától szintén a közelmúltban elköltöző G. w. M.-et, a sikeres rappert.

 



 

Edina most a Life.hu-nak adott interjút, és elmesélte, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy állnak jelenleg. Az egykori szépségkirálynő azzal kezdte, hogy számított arra, hogy hír lesz a válásából és az új kapcsolatából, sőt, azt is sejtette, hogy nem egy-két napot fognak ezzel foglalkozni, de hogy ilyen mértékben rájuk irányul majd a figyelem, és, hogy ennyi ideig fog tartani, aminek még most sem látja a végét, arra abszolút nem. Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e bölcsebb pár napot várni új kapcsolatának bejelentésével, azt válaszolta, úgyis kiderült volna a poszt megszületésének napján valamelyik hírportálról, hogy együtt vannak.

 

 

 

Rettentően sajnálom, hogy nem hagytak nekem időt, és hogy a válásom bejelentése után ilyen rövid időn belül az új kapcsolatomról is színt kellett vallanom. Többek között az ilyen esetekben sem túl szerencsés, ha az embert sokan ismerik.

– fejtette ki Kulcsár Edina, aki azt is hozzátette, nem szeretne a válásáról többet nyilatkozni, mivel így is épp elég nagy feszültséget szültek azok a hírek, amelyek napvilágra kerültek a házasságuk felbomlásáról.

 



 

 

– A nyilvánosság nélkül is nehéz lenne ez az időszak, hát még így. Szeretnénk, ha végre békében és sokkal nyugodtabb körülmények között tudnánk a dolgainkat intézni – folytatta a modell, aki hozzátette, szerinte férjével intelligens felnőttekként tudják majd kezelni a válással járó procedúrát.

Természetesen a két gyermekük felügyelete közös lesz, hiszen ahogy Edina, úgy Csuti is ragaszkodik a gyerekekhez.

„A kisfiúnk 3,5 éves lesz és nagyon okos, így pontosan tudja és látja, hogy változások vannak, de igyekszünk a lehető legjobban kezelni ezt a szituációt előttük. Eddig minden jel arra utal, hogy gyönyörűen alkalmazkodnak a helyzethez és továbbra is kiegyensúlyozottak, mosolygósak és boldogok.”

Kulcsár elárulta, hogy a boldogság iránti sóvárgás adta meg számára a végső lökést ahhoz, hogy kilépjen házasságából, illetve szerette volna visszanyerni régi önmagát. Állítása szerint Csutival „nem egyezett a szeretetnyelvük”, ami problémákhoz vezetett, azonban sokat köszönhetnek a másiknak, mivel rengeteg tapasztalatot szereztek.

„Remélem, hogy ezeket a tapasztalatokat hasznosítani tudjuk a jövőben, és mindketten rátalálunk a nagybetűs boldogságra, amit meg is tudunk majd tartani. Én pedig, mint tudjuk, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon gyorsan lett is ehhez partnerem.”

 

 

 

Arra a kérdésre, hogy szereti-e még a férjét, Edina így válaszolt:

Mint embert, és mint a gyerekeim apját igen. A szeretet mindig kifizetődő. Mindkettőnkben vannak tüskék, de bízom az időben és a kettőnk hozzáállásában, így azt gondolom, hogy hamarosan onnan tudjuk folytatni a kapcsolatunkat, ahol egy picit több, mint hat évvel ezelőtt álltunk, vagyis barátként; annyi kiegészítéssel, hogy már van egy közös küldetésünk, hogy a gyerekeinknek a lehető legnagyobb szeretetet biztosítsuk.

Egyelőre még együtt laknak a közös házban, hiszen a gyerekeknek ez az otthonuk, ahogy még egymás között sem osztották fel a közös dolgokat, de az biztos, hogy arra törekednek, hogy jó szájíze legyen mindkettőjüknek úgy, hogy a gyerekek érdekeit is figyelembe vegyék, hiszen ők mindennél fontosabbak számukra.

 

 

Nemrég kikerült dalával kapcsolatban elárulta, mivel mostanában kezdett el foglalkozni a zenéléssel, adta magát, hogy érzéseit ilyen formában is közölje, ám ez egyáltalán nem tette könnyebbé számára, hogy feldolgozza a történteket. Szeretne a jövőre koncentrálni, törekedni a boldogságra, és elengedni a sérelmeit.

– Sajnos elmúltunk… Nekem is fáj, de kár már a múlttal foglalkozni – mondta a modell, aki a beszélgetést azzal zárta, hogy hamarosan mindketten beszélnek G.w.M-mel a kapcsolatuk kialakulásának körülményeiről, mivel sokan – tévesen – azt gondolják, hogy pár nap alatt alakult ki köztük szerelem.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?