Belföld, Hírek

Szijjártó: A Magyar Honvédség megfelelő állapotban van ahhoz, hogy megvédje az országot

Most mindennél nagyobb szükség van a párbeszédre, és ehhez nem csak a nyugati média kérdéseit kell megválaszolni – írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton egy moszkvai interjúját megosztva. Szijjártó Péter az Iszvesztyija orosz hírcsatornának adott interjúban elmondta, hogy

a magyar modell nagyon világosan bebizonyította, hogy az európai uniós és a NATO-tagság nem kell, hogy kizárja a jó kapcsolatot Oroszországgal, és reményét fejezte ki, hogy több ország is alátámasztja majd ezt a példát.

 

 

 

Szerinte nincs szükség magyar közvetítésre a helyzetben, majd arról beszélt, hogy a közép-európaiaknak egyáltalán nem mindegy, sőt kiemelt nemzetbiztonsági érdek, hogy pragmatikus és civilizált kapcsolat legyen Kelet és Nyugat között. Azt is mondta: megértették az orosz javaslatot arról, hogy a NATO ne terjeszkedjen keleti irányba.

Szijjártó Péter reméli, hogy meg lehet oldani a problémákat. Arra a hírre, hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok ezer katonát küld Közép-Európába, főként Romániába, Bulgáriába és Magyarországra, Szijjártó Péter azt mondta:

nem tudja, hogy a többi államban mi a helyzet, de Magyarországra ez nem igaz. Vannak Magyarországon NATO-katonák, a Magyar Honvédség, amely NATO-egység. A Magyar Honvédség megfelelő állapotban van ahhoz, hogy megvédje az országot, tehát nincs szükség külső csapatokra

 

 

 

 

Horvátország azon bejelentését, hogy katonái nem fognak részt venni egy esetleges ukrajnai háborúban, Szijjártó Péter nem kommentálta. Azt mondta: Magyarország egyértelmű és világos történelmi tanulságot vont le, hogy amikor Kelet és Nyugat között konfliktus alakul ki, annak a közép-európaiak általában vesztesei.

Ezért be nem következett eseményekről Magyarország nem alkot véleményt

– jegyezte meg. A miniszter arra kért mindenkit, hogy csillapítsa a feszültséget, tárgyaljon és használja ki a diplomáciai eszközöket, mert nem akarjuk, hogy visszatérjen a hidegháború.

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?