Belföld, Hírek

Eddig két embernél mutatták ki az új, ‘lopakodó’ omikront Magyarországon

Az omikron alvariánsát ugyanúgy kimutatják a tesztek, és egyelőre úgy tűnik, hogy bár jobban fertőz, de nem okoz súlyosabb megbetegedést.

 

 

Már a koronavírus-fertőzések 94 százalékát okozza az omikron variáns Magyarországon, és már ennek legújabb alvariánsát is kimutatták – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Portfolio kérdésére.

Tájékoztatásuk szerint az omikron BA.2-es alvariánsát eddig két mintában találták meg.

Mint írták, „a hagyományos PCR tesztek és gyorstesztek ugyanúgy kimutatják ezt az alvariánst, mint az omikront és ez az előzetes vizsgálatok alapján az omikronhoz hasonló viselkedést mutat. A három oltás ebben az esetben is nagyobb védelmet ad” – tették hozzá.

Müller Cecília országos tisztifőorvos péntek reggel a TV2 reggeli műsorában mondta el, hogy már nálunk is megjelent a jelenleg domináns variáns új, fertőzőbb változata.

„Érdekes ez az omikron variáns, mert azt látjuk, hogy további alvariánsokra bomlik, és egy ún. lopakodó omikron is megjelent”

– mondta.

Szerinte nem kell megijedni ettől a variánstól, mert a jelenlegi ismeretek szerint ugyanúgy viselkedik, mint maga az omikron, súlyosabb megbetegedést nem okoz, és más szervet sem támad meg.

Beszélt arról is, hogy

bár ez a BA2 változat már Európa különböző országaiban is jelen van, úgy tűnik, járványügyi szempontból különös jelentősége talán nem lesz, vagyis nem fog változtatni a jelenlegi járványhelyzeten.

Ezzel kapcsolatban egyébként a tisztifőorvos optimista, mert bár továbbra is magas a napi új fertőzöttek száma, de napról-napra csökken, és a szennyvízmintákban sem tapasztalható olyan intenzív és meredek növekedés. Müller Cecília szerint „jövő héten már talán látjuk az alagút végét”.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?