Hírek, Külföld

Sminkkel fedte el halálra vert kisbabája sérüléseit a nő, hogy a kórházban azt higgyék, még él

Az anya először azt állította, kislánya akkor verte be a fejét, amikor leesett az ágyról, és a testvérei sminkelték ki játékból.

 

 

Bűnösnek vallotta magát emberölésben egy amerikai nő, aki hazudott arról, hogyan halt meg a kisbabája és a sérüléseit is el akarta rejteni – írja az Independent.

Az akkor 11 hónapos Mackenzie Anderson 2020 februárjában halt meg. Tyra Monae Anderson korábban azt állította, hogy gyereke leesett az ágyról, másnap pedig furcsán kezdett viselkedni. A következő nap már levegőért kapkodott, egy nappal később pedig már nem reagált semmire. Az anya ekkor kórházba vitte a kislányt, de akkor már halott volt.

 

 
Amikor felboncolták, sminknyomokat fedeztek fel a törülközőkön és a szivacsokon, amit nagyon furcsálltak. Mivel a kislány teste tele volt horzsolásokkal és zúzódásokkal, arra gondoltak, hogy sminkkel akarhatták elfedni ezeket.

Az anya először azt mondta, Mackenzie-t a testvérei sminkelték ki játékből, később azonban beismerte, hogy ő használt sminket arra, hogy eltüntesse a sérüléseket, és úgy tűnjön, gyereke még él, amikor beérnek a kórházba.

A rendőrségi jelentés szerint a baba lábai elszíneződtek, arcán, nyakán és kezén is látványos sérülések voltak. Az orvosok meg is állapították, hogy a kislány nem egy véletlen fejsérülés következtében halt meg.

 

 
Először kegyetlen gyerekgyilkossággal akarták megvádolni az anyát, végül azonban emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, mivel a vádalku keretében a 28 éves nő beismerte, hogy ő a felelős kislánya haláláért. Az nem derült ki, hogy pontosan hogyan bántalmazta Mackenzie-t, illetve mivel és hogyan okozhatta azt az ütést a fejére, amibe végül belehalt.

Tyra Monae Andersonnak három évig kell börtönben ülnie, a maradék 10 év büntetését felfüggesztették azzal a feltétellel, hogy a jövőben nem kerülhet kapcsolatba a gyerekeivel felügyelet nélkül, és mentálhigiénés kezelésen kell részt vennie. A börtönbüntetést követően pedig öt évig felügyelet mellett lehet szabadlábon.

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?