Celeb / Híresség

„Megbeszéltük, hogy közös fellépéseket nem vállalunk” – Hunyadi Donatella szeretné, ha nem csak Kiszel Tünde lányaként ismernék

Hunyadi Donatella, Kiszel Tünde 20 éves lánya ugyan jelenleg még modellkedik is, ám a jövőben sokkal komolyabb tervei vannak: szeretne operaénekesnő lenni.

 

 

Donatella a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója klasszikus ének szakon, vagyis azért tanul, hogy saját jogon legyen híres, ne pedig csak Kiszel Tünde lányaként emlegessék.

Megbeszéltük, hogy közös fellépéseket nem vállalunk, mert szeretném, ha nem csak Kiszel Tünde lányaként ismernének. Meg akarom mutatni az embereknek Hunyadi Donatellát. Ezt anyukám megértette és tiszteletben tartja. A célom az, hogy operaénekesnő legyek, és be szeretném bizonyítani, hogy jó vagyok ebben

– mesélte Donatella az nlc-nek, aki nem érezte tehernek gyerekként, hogy az édesanyját az egész ország ismeri, mert Kiszel Tünde mindentől óvta, bár fiatalabb korában előfordult, hogy valaki csak érdekből barátkozott vele.

A fiatal lány azt is elárulta, hogy jelenleg nincs párja, illetve nem is fordít most időt a társkeresésre. A modellkedést pedig a tanulás kedvéért kicsit parkolópályára tette.

„Jártam pár fotózáson, lehetőségem is lett volna külföldre menni dolgozni, de – sajnos – jött a koronavírus, így nem tudtam menni. Ezt jelnek vettem, hiszek benne, hogy ezek a dolgok nem véletlenül történnek. Szerintem minden sorsszerű, minden úgy történik, ahogy kell. Most is vannak megkereséseim, dolgozom is néhány céggel, de a fókusz az életemben az éneklésen van” – mondta Donatella, aki személyi edzőhöz jár, illetve futással tartja magát formában, a sport, valamint a kirándulás pedig a lételeme.

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?