Állat, Egészségügyi ötletek, Érdekes

Olyan mértékben károsítják a környezetet a nagytestű kutyák, mint egy-egy terepjáró

Nem jár jól a bolygó, ha labrador vagy éppen német juhász a kedvencünk.

 

 

 

Sajnos a kedvenceink tappancsa is épp akkora karbonlábnyomot hagy, mint az embereké. Nagytestű állatok esetében pedig ez a lábnyom egy városi terepjáróéval vetekszik – hívta fel rá a figyelmet Mark Howell angol tanácsos, aki a szavaival nem váltott ki túl nagy szimpátiát – írja a Daily Star.

Szerinte a közepes és nagytestű kutyák, így például a labradorok és a német juhászok is jelentős mértékű metánt bocsánatak a légkörbe. Ráadásul a házikedvenceink fogyasztják a világ hús -és haláruinak egyötödét, amelyek előállítása rendkívül környezetkárosító.

A Bournemouth, Christchurch és Poole angol települések tanácsának tagja felvetette: aki még csak gondolkodik a kutyavállaláson, az dönthetne kisebb méretű kedvenc mellett. Szerinte bizonyos ebeknek lehetne egyszerre több gazdája is, így összességében csökkenne a kutyák száma.

 

 

 

„Sokan kritizáltak emiatt a hozzáállás miatt, de a környezettudatosság közös felelősségünk” – fűzte hozzá.

Bill Lambert, az angol Kennel Club egészségügyi, jólléti és tenyésztési vezetője ugyanakkor döbbenten fogadta Howell szavait.

“Minden állat lehet környezetkárosító, de a kutyák pozitív hatása tagadhatatlan az emberek mentális és fizikai állapotára nézve. Arról nem is beszélve, hány közepes és nagytestű segítőkutya támogatja az embereket, akár terápiás közegben, akár a rendőrségnél” – mondta.

Lambert azt is hangsúlyozta: a kutyák megsínylenék, ha egyszerre több gazdájuk lenne, hiszen az életükben nagy szerepet játszik a kötődés és a stabilitás.

„Komoly viselkedészavarhoz vezetne náluk, ha egyszerre több ember különböző szabályaihoz kellene alkalmazkodniuk” – fűzte hozzá.

Ami a környezetvédelmet illeti, szerinte a gazdik lebomló ürülékes zacskóval és fenntartható, nem műanyagból készült játékokkal is hozzájárulhatnak, hogy csökkentsék a kutyájuk karbonlábnyomát. Érdemes az ételüket is pontosan lemérni, hogy elkerüljük a pazarlást.

Howell tanácsos szavairól a helyi lakosságnak is megvolt a véleménye:

„Ha valaki tuti veszíteni fog a választásokon a szövegével, hát ez a fickó az!” – vélekedett egy járókelő.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?