Életmód, Érdekes

20 egyszerű hétköznapi trükk, amit az internetezők már kipróbáltak, és megosztottak velünk

Az egyik Twitter felhasználó indította el az ötletbörzét azzal, hogy arra kérte társait, meséljenek neki olyan hasznos tippeket, trükköket és lifehack-eket, melyeket ők is előszeretettel használnak a mindennapokban. Több ezer jobbnál-jobb ötlet érkezett, melyeknek köszönhetően megtudtuk például, hogyan használhatunk csipeszként három pénzérmét, hogy miként készíthetünk akasztót a karácsonyi dekorációkhoz egy gémkapocs segítségével, vagy hogy miként nyithatunk ki egy borosüveget egy öngyújtó segítségével.

 

 

 

1 A fagyasztott tej-kockák nemcsak nem romlanak meg, de a forró kávéba dobva azonnal kellemes hőmérsékletűre hűtik az italt.

2 Mindig legyen néhány nedves szivacs a fagyasztóban, ezek bármikor jól jöhetnek, ha véletlenül megütjük magunkat és jeges borogatást kell tennünk valamelyik testrészünkre.

3 A táblázatkezelő programok segítségével remekül megtervezhetjük, hogyan nézne ki az átrendezett szobánk és mennyi hely lenne az elmozgatott bútorokkal.


4 Ha elmegy az áram, akkor egy elemlámpával megvilágított vizes kanna akár egy nagyobb szobát is képes bevilágítani.

5 Egyszerűen magunkkal vihetjük a sétáláshoz a jutalomfalatokat, ha egy üres TicTac tartóba tesszük azokat – így a kutyust sétálás közben is taníthatjuk.

6 Alkoholos filc segítségével készítsünk ideiglenes tetoválást a gyermekünkre a legfontosabb adatainkkal, ha nagy nyilvános rendezvényre megyünk és attól félünk, hogy esetleg elveszik. Utána ezt egy körömlakklemosó segítségével könnyedén eltávolíthatjuk.

7 Soha többé nem fogjuk összekeverni, hogy melyik a jobb és melyik a bal fülhallgatónk, ha az egyiket eltérő színű szilikonpárnára cseréljük.



8 A telefontok remek mini-széfként funkcionál.

9 Nyáron a szívószállal átszúrt papír muffinforma segít, hogy ne repüljenek bele a bogarak az italunkba.

10 Folyton zavarnak a cicák, miközben a számítógépen dolgozol? Rámásznak a billentyűzetre? Nyiss ki néhány fiókot, ez majd lefoglalja őket.

11 Néhány befőttes gumival megkönnyíthető a befőttes üvegek kinyitása, mivel így kevésbé fog csúszni a kezünk a fedélen.

12 Az esős-saras napokon hálásak leszünk érte, ha mindig van néhány visszazárható műanyag zacskó a kocsinkban.

13 Hogyan készítsünk tökéletes szendvicset

14 Egy elektromos gyertyamelegítő a nachosozás közben is hű társunk lehet.

15 Hogyan nyissunk ki egy borosüveget öngyújtó segítségével.

16 Egy hajvasaló gyorsan és hatékonyan segít a rendetlen gallérok kiegyenesítésében.

17 A széthajtott gémkapocs olcsó és praktikus módja a karácsonyi díszek elveszett kampóink pótlására.

 

 

 

18 Ha nincs akasztó a közvetlen közelünkben (például nyilvános vécében), akkor a kulcsunk segítségével rögtönzött akasztót készíthetünk.

19 Hogyan készítsünk rögtönzött csipeszt három pénzérme segítségével.

20 Végezetül egy ravasz trükk, miként használjunk egy zacskó forró vizet jégoldóként

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?