Celeb / Híresség

Aurelio elárulta, mit csinál majd a börtönben – A valóságshow-hős abban is bízik, hogy szerelme megvárja idekint – videó

Aurelio elárulta, mivel szeretné tölteni idejét majd a rácsok mögött, sőt, az is kiderült, hol tölti utolsó karácsonyát, mielőtt elzárnák őt a társadalomtól.

 

 

Aurelionak hamarosan börtönbe kell vonulnia, ám a botrányhős még szabadlábon töltheti a karácsonyt, melyet családja körében ünnepel majd.

Az egykori valóságshow-szereplő elárulta, hogy nem fél a börtöntől, pedig korábban rendszeresen elsírta magát a tárgyaláson, és kijelentette azt is, hogy nem hajlandó a rácsok mögé vonulni. Az ítélet után azonban megváltozott a hozzáállása és már nem aggódik, hogy mi fog odabent történni, pedig nemrégen azt nyilatkozta, igencsak félti a hátsóját. Sőt, azt is megpróbálta kijátszani, hogy ne magyar börtönben kelljen leülnie a büntetését. Mivel kettős állampolgár, ezért akár esélye is lehet arra, hogy egy svájci luxusbörtönbe vonuljon be.

Elárulta, odabent könyvet ír majd, és bízik abban, hogy a barátnője megvárja míg leüli a büntetését – derül ki a Tények videójából.

 

 

Mint azt korábban megírtuk, 2017 őszén Aureliótól egy szórakozóhelyen közel 200 ezer forintot lopott el egy régi ismerőse. A vád szerint az egykori ValóVilág-nyertes több barátjával együtt elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezzék tőle az általa eltulajdonított pénzösszeget. A botrányhős, júniusi tárgyalásán arról döntöttek volna, hogy helyben hagyják-e az elsőfokú ítéletet, amely letöltendő börtönbüntetés volt. Akkor azonban a bíróság helyt adott az ügyvéd által benyújtott indítványnak, így végső határozat nem született Auerlio sorsáról. Idén szeptemberben az egykori valóságshow-sztár zokogásban tört ki, a tárgyalást pedig végül elhalasztották. A bíróság nemrég megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság döntését, így végül Aurelio büntetését 2 év 3 hónap börtönre enyhítették, valamint 67 ezer forint bűnügyi költség és további 100 ezer forint bűnügyi költség fizetésére kötelezik a sztárt. Aureliót korábban a drogügyei miatt 1 év és 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, a bíróság döntésének értelmében ezt is le kell töltenie.

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?