Életmód, Igaz történetek

3 perccel a házasságkötés után elváltak. Az ok a férj “szégyenletes” viselkedése volt

Ilyenre nem nagyon volt példa még a történelemben. Előfordul, hogy a párok nagyon hamar elválnak a házasságkötés után.

 

 

Ennek sokszor az az oka, hogy az emberekre rátör a kapuzárási pánik, vagy eleve egy instabil kapcsolatra vállalták be az esküvőt, hogy az “majd összemelegít minket”. Ennél csak az rosszabb, amikor ugyanezen okból egy gyereket vállal be a pár. Magyarország az élen jár a válások tekintetében. Nálunk a házasságok 68 százaléka végződik válással.

Jelen történetünk ugyan nem Magyarországon történt, de úgy néz ki, hogy egyelőre világrekordról beszélünk.

A kuvaiti pár mindössze három perccel azután vált el, hogy összeházasodtak.



A pár alapvetően élvezte a házasságot, amíg a menyasszony véletlenül meg nem botlott. Ezen a vőlegény elkezdett nevetni és azt mondta a párjának, hogy “hülye”. A nő felnézett és azonnal érezte, hogy hibát követett el. Sarkon fordult és visszament a jegyzőhöz.

A vendégek meg voltak győződve, hogy csupán ottfelejtett valamit a nő. Azt senki nem gondolta, hogy érvényteleníteni akarja az esküvőt. Feltételezhetjük, hogy még maga a vőlegény sem tudta.

Az újdonsült férj viselkedése nem tetszett a feleségének, aki azonnal válást követelt.

Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy nem akar olyan mellett élni, aki kineveti. Tény és való, hogy senki sem szereti, ha sértegetik, nem beszélve arról, hogy mindez az esküvő napján történt.

Így, amikor elkövette azt az alapvető hibát, hogy lehülyézte az asszonyt, már esélye sem volt, hogy meggondolja magát. A nő egy másodperc múlva visszafordult, odament az esküvőjüket intéző tisztviselőhöz és a házasság azonnali érvénytelenítését követelte. Meglepte a fordulat, de nem volt más választása.

A Q8 hírcsatorna szerint ez Kuvait történetének legrövidebb ideig tartó házassága. Úgy fest, hogy nem csak Kuvaitban, hanem az egész világon. A második helyezett 2004-ben egy brit pár, akik másfél órával az esküvő után szakítottak.

Felmerül a kérdés, hogy miként lehetséges, hogy ezek a párok korábban hasonló helyzet nélkül a házasság mellett döntöttek.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?