Belföld, Hírek

Szlávik János borúlátó: szerinte nem javul majd a járványhelyzet a következő hetekben, így akár újabb szigorításokra is szükség lehet

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, náluk az intenzív osztály tele van, az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan.

 

Szlávik János az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának vendége volt, ahol elmondta, az ő osztályán sok beteg van, de még nem mondható telítettnek, ez azonban az intenzív osztályról már nem mondható el, ott szinte folyamatosan száz százalékon pörög a munka. A szakember szerint sok oltatlan beteg van, és bár vannak olyanok is, akik az oltás ellenére is bekerülnek a kórházba, ők általában nem kerülnek intenzív osztályra, illetve meg is gyógyulnak.

Az intenzív osztályra jellemző, hogy 80-90 százalék az oltatlan betegek aránya. A fekvőbetegosztályon ennél árnyaltabb a kép, ide ugyanis azok is bekerülhetnek, akik beoltatták magukat, de mondjuk idős koruknál fogva vagy krónikus betegségeik miatt intézményi ellátásra szorulnak. A főorvos hangsúlyozta, az kijelenthető, hogy mint a többi országban, úgy Magyarországon is az oltatlanok vannak nagy veszélyben.

Felhívta azonban a figyelmet, hogy az oltás után a védettség idővel csökken, ezért próbálják buzdítani az embereket a harmadik adag vakcina felvételére is.



Szlávik János szerint különböző intézkedéseket kell meghozni ahhoz, hogy ezt a járványt le lehessen törni, az is elképzelhető, hogy további intézkedésekről kell majd a közeljövőben dönteni, mert a szennyvízben emelkedik a víruskoncentráció, ami azt jelenti, hogy a következő két hétben nem számíthatunk arra, hogy a helyzet javul majd.

Az infektológus főorvos szerint az oltási hajlandóságot különböző módokon lehet emelni, ennek legsúlyosabb változata a kötelező oltás bevezetése, de szerinte Magyarországon azért még vannak más módszerek, amikkel ezt növelni lehet. Azzal kapcsolatban, hogy Ausztriában bevezetik a kötelező koronavírus elleni védőoltást, Szlávik János azt mondta: a szomszédban meghozott intézkedések szigorúak, de Magyarországon még jó néhány lépés van ahhoz, hogy idáig eljussunk.

Az oltásellenesek felét lehetetlen meggyőzni, ők olyan eszméket hisznek, amik miatt soha nem oltatják be magukat, de a másik felüket még meg lehet győzni, az e hétre hirdetett oltási kampány (amiről itt minden információt megtalál) náluk eredményt hozhat.

A szakember figyelmeztetett, hogy a koronavírus nem olyan, mint az influenza: úgy tűnik, itt 4-6 havonta fel kell frissíteni az immunrendszert, és nem csak azért, mert csökken a védettség, hanem azért is, mert újabb variánsok jönnek. Nemsokára szóba kerülhet a negyedik oltás, néhány országban ez már napirenden van, s elképzelhető, hogy bizonyos időközönként újra kell majd oltatnia magát az emberiségnek.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?