Hírek, Külföld

Jöhet a szigor – csak a védettek vehetnének alkoholt

Sem boltban, sem kocsmában nem lehetne alkoholt vásárolni védettségi igazolás nélkül – ezzel kísérleteznek Oroszországban, ahol a katasztrofálisan alacsony oltottsági mutató miatt igen magas a halálozási arány a járvány negyedik hullámában – számol be róla a HVG.

 

 

144 millió orosz közül csak 48 millióan kapták meg mindkét védőoltást. Legkevesebb egy oltással 51 millióan rendelkeznek, a járvány halálos áldozatainak száma hivatalosan 256 ezer. A londoni Economist szerint ennek három és félszerese lehet a valós szám.

Bár az orosz hatóságok jelentése szerint az elmúlt napokban már lassult a járvány terjedése, a legfrissebb adatok szerint vasárnap a halottak száma meghaladta az 1200-at, a napi fertőzésszám pedig még mindig meghaladja a 38 ezret.

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője is elismerte:

az orosz nép évszázadok óta annyira bizalmatlan a hatalommal szemben, hogy az oltási kampányok sikertelenek maradnak. Az elnök egyelőre elveti a kötelező védőoltást.

A járvány elleni harcban bizonyos önállóságot enged a helyi kormányzatnak, ezért jutottak el Szverdlovszk tartomány fővárosában, Jekatyerinburgban odáig, hogy azt fontolgatják: ne juthassanak vodkához azok, akik nincsenek beoltva.

 

 

A védettségi igazolásokat természetesen máshol is bevetnék. Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke hétfőn bejelentette, hogy a régiók, valamint a számvevőszék, a Társadalmi Kamara és a felsőház december 15-ig kapnak határidőt annak a törvénytervezetnek a megvitatására, amely a védettséget igazoló QR-kód használatának bevezetéséről rendelkezik majd a távolsági közlekedésben és a nyilvános rendezvényeken.

Az orosz kormány a QR-kód használatát a 2022. február 1. és június 1. közötti időszakra kívánja jogszabályban előírni.

Ezen túl a tervek szerint tilos lesz az éttermekbe beengedni embereket védettségi igazolás nélkül

– írja a Moscow Times.

 

 

 

 

forrás: propeller.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?