Celeb / Híresség

„Hogy b*sszam szájba!” – Tóth Andi nyilvánosan akadt ki, ráadásul nagyon durván

Úgy tűnik, hogy Tóth Andi kifejezetten rosszul viseli, ha a szomszédok fúrására kell felkelnie.

 

Tóth Andi régebben a botrányairól, a „magamutogatásáról” illetve a polgárpukkasztó megnyilvánulásairól volt híres, de az utóbbi hónapokban minden megváltozott, hiszen jóval visszafogottabbnak tűnik, sorra jelenteti meg az óriási slágereit, ráadásul jelenleg is hétről-hétre elvarázsolja a TV2 nézőit a Dancing with the Stars című műsorban előadott produkcióival.

Most viszont visszatért Tóth Andi botrányos énje, és megint egy olyan felvételt tett közzé, amin kőkeményen káromkodik és idegesen kel ki magából – bár ebben az esetben érthető, hogy miért akadt ki ennyire.

„Megint a g*cis fúrásra ébredtem. Szóval gondoltam, kipróbálom, mi a f*szt fog csinálni mostantól minden hajnali 4-kor, hogy b*sszam szájba!”

– kelt ki magából Tóth Andi az egyik InstaStoryjában, aminek a hátterében hangosan szólt a zene.



Senki sem szereti a hangos szomszédokat, akik nem tartják tiszteletben a másik nyugalmát, ráadásul egészen klasszikus probléma a kora reggeli falfúrás esete (nemrég ByeAlexnek is meggyűlt a baja vele) – de az egyáltalán nem jó megoldás, hogy Tóth Andi viszonzásul bömbölteti a zenét, hiszen ezzel ő is zavarhat másokat.

Ilyenkor bevált módszer a kommunikáció, megértés illetve a füldugó, szóval reméljük, hogy a fiatal énekesnő a továbbiakban ezeket választja a lokális háború helyett.

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?