Hírek, Külföld

Megszólalt Angela Merkel: Németországban gyorsítani kell az oltási kampányon

Fel kell gyorsítani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban, hogy a delta variáns terjedése miatt ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

 

 

 




 

A kancellár kiemelte: igen örvendetes, hogy a hatvan éven felülieknél elérte a 80 százalékot az átoltottság, viszont „rossz hír”, hogy az utóbbi hetekben nagymértékben lassult az oltási kampány.

Oltóanyagból van elég, és nemcsak saját magát, hanem az egész közösséget védi, aki beadatja a vakcinát – mondta Angela Merkel, aláhúzva, hogy a teljes lakosság körében a jelenlegi 55,1 százalékról jóval 70 százalék fölé kell emelni a teljes oltással rendelkezők arányát.

Kifejtette: a korábbiaknál fertőzőképesebb delta vírusváltozat terjedése mellett is arra kell törekedni, hogy a lehető legkisebb nehézséggel, korlátozással járó szabályokkal fékezzék a kórokozó terjedését. Így továbbra is érvényben maradnak a tavaly tavaszi első hullám idején bevezetett alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedések, vagyis a közösségi maszkviselés, a gyakori kézmosás és a távolságtartás hármasából összeálló úgynevezett AHA-szabály (Alltagsmaske, Hygiene, Abstand).

Az értekezleten a többi között megállapodtak arról, hogy ismét szabad tömegrendezvényeket tartani, de csak legfeljebb 25 ezer résztvevővel. Döntöttek arról is, hogy augusztus 23-tól bevezetnek egy újabb hármas előírást, az úgynevezett 3G-szabályt, amelynek elnevezését a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték. A szabály előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel egyebek mellett vendéglőt, edzőtermet és kórházat, a többiek viszont csak friss negatív SARS-CoV-2 teszttel tehetik ezt.

Döntöttek arról is, hogy október 11-től megszüntetik a gyorstesztszolgáltatás ingyenességét az oltástól elzárkózóknak.

Az oltás továbbra is önkéntes, és aki nem él a lehetőséggel, annak felelősséget kell vállalnia döntéséért, ami azt is jelenti, hogy nem háríthatja tartósan az adófizetőkre a tesztelés költségét – hangsúlyozta Markus Söder bajor miniszterelnök, a tartományi kormányfők egyeztető testületének (MPK) soros alelnöke.

Ugyanakkor a teljes oltással rendelkezők érvényesíthetik az alaptörvényben garantált jogaikat, és őket nem sújthatják többé olyan korlátozások, amelyek a járvány első három hullámában az oltóanyag hiánya vagy szűkössége miatt mindenkire vonatkoztak – fejtette ki Markus Söder.

A szövetségi kormány vezetői és az MPK tagjai abban is egyetértettek, hogy a szövetségi parlamentnek (Bundestag) ismét meg kell hosszabbítania a járványügyi védekezés megszervezésére a szövetségi kormánynak adott különleges felhatalmazást, amely új döntés nélkül szeptember végén megszűnne.

A szövetségi kormány keddi adatai szerint a 228. napja tartó kampányban legalább egy adag védőoltást a lakosság 62,5 százaléka – 52 010 167 ember – kapott. Teljes oltással a lakosság 55,1 százaléka – 45 842 065 ember – rendelkezik.

Az utóbbi hét napon átlagosan 360 ezer adag oltást adtak be naponta. Egy hónappal korábban még 700 ezer körül volt ez a szám.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 2480 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez 40 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 1766-hoz képest.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 794 429 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 19-en haltak meg, a járvány áldozatainak száma így 91 803-ra emelkedett.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?