Celeb / Híresség

Már bringával sem közlekedik szabályosan Berki Krisztián?

Az izomceleb mintha figyelmetlen lett volna.

 

 

 

 


A Blikk is beszámolt róla, hogy a büntetőfékezős balesete miatt a gépjárművezetéstől legalább két évre eltiltott Berki Krisztián most autó helyett egy milliós luxusbiciklivel közlekedik, ám nagyon úgy néz ki, a jelenleg érvényben lévő KRESZ-t még kétkeréken sem sikerül betartania.

Berkiről legutóbb a Bors közölt fotókat, amint épp az Alkotás utcában teker Bianchi E-Omnia T TYPE típusú kerékpárjával, amit egy Bosch Performance Line CX elektromotor hajt. Ez a kerékpár akár 75-85 Nm nyomaték leadására is képes, a teljesítménye pedig 250 watt.

Az Index most annak járt utána, hogy a Berki Krisztián által használt pedelec egyáltalán kerékpárnak minősül-e, vagy olyan segédmotoros kerékpárnak, amelynek a vezetése járművezetői engedélyhez, bukósisak viseléséhez és érvényes gépjármű-felelősségbiztosításhoz kötött. A jelenleg hatályos KRESZ szerint a kerékpár olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.

 

A pedelec villanymotorja csak akkor hajt, ha a rajta ülő tapossa a pedált, míg a villanyrobogó esetében a gázkar húzására indul. Az irányadó KÖHÉM-rendelet szerint nem, az ugyanis kimondja, hogy a bringát fel kell szerelni csengővel, illetve legalább az első keréken legalább két darab borostyánsárga oldalsó küllőprizmával. Ezek nélkül a médiaszemélyiség nem biciklizhetett volna a forgalomban, még akkor sem, ha feltehetően csak a szóban forgó kerékpárt is forgalmazó üzlet előtt ment egy kört.

A legnagyobb hibát azonban a portál szerint ott követte el Berki, hogy láthatóan a járdán is kerékpározott, amikor a benzinkút előtti szakaszra hajtott fel. A KRESZ pedig jó okkal tiltja a járdán bringázást a 12 éven felülieknek, ami annak fényében különösen veszélyes, hogy Miskolcon épp a napokban gázolt halálra a járdán egy kerékpáros egy 47 éves nőt.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?