Belföld, Hírek

A magyar fiatalok több mint felének van megtakarítása egy felmérés szerint

Ugyanakkor a korábbi évekhez képest kevesebben tudnának belőle legalább fél évig megélni.

 

 

 




 

Idén a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg – közölte a K&H-csoport felmérése alapján az MTI, hozzátéve, hogy az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.

A felmérés eredménye alapján ugyanakkor a 26-29 éves korosztály 31 százaléka nem tud félrerakni. Ez az arány a 19-25 évesek között csak 14 százalék.

A K&H ifjsági indexéből az is kiderül, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forintos megtakarítás 2021-re tovább nőtt 736 ezer forintra, de ebből csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni, míg ez az arány a korábbi években magasabb volt.

Míg korábban a legtöbben csak a hónap végén – esetlegesen – megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget.

A fiatalok nagy része, 49 százaléka lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének, és minden harmadik 19-29 év közötti fiatalnak fontos, hogy félretegyen általános célokra is.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?