Belföld, Hírek

Szijjártó Péter elmondta, hogy szerinte mi áll a gyermekvédelmi törvény elleni támadás mögött

Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 

 

 

 


Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy „innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét”. „Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul” – húzta alá.

A tárcavezető hangsúlyozta, az Európai Bizottságnak és a liberális mainstreamnek ez a baja a törvénnyel, „persze ezt így nem lehetett leírni, ezt másként kellett megformulázniuk, és ezért írtak végül 54 oldalt”.

Szijjártó Péter elmondta, „régóta lelepleződött a liberális mainstream, ők a demokrácia definíciója alatt azt értik, hogy minden úgy történik, ahogy akarják”.

„Az is világossá vált az elmúlt években, hogy ők nem demokraták, mert a demokrata elfogadja, ha valakinek más véleménye van, azt tiszteletben tartja, megpróbálja megérteni és érvelni próbál a saját maga álláspontja mellett” – fejtette ki a miniszter.

Kiemelte, a „liberális mainstream ehhez képest abszolút véleményhegemóniára törekszik, egyfajta véleményterrort hoztak létre: ha valaki nem ért egyet velük valamilyen kérdésben, akkor azt azonnal kirekesztik, olyan típusú jelzőkkel illetik, amelyek abszolút szalonképtelenné teszik az adott álláspontot és annak képviselőjét”.

„Egyet lehet velük érteni, akkor elfogadnak, ha nem értesz velük egyet, akkor kirekesztenek. Ennyit az ő demokráciafelfogásukról és a toleranciafelfogásukról” – tette hozzá Szijjártó Péter.

A politikus beszélt arról is, hogy a „brüsszeli intézmények nem átallnak zsarolásra használni európai uniós forrásokat, ezért is kell mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai pénzügyeket és az európai politikai ügyeket soha senki ne keverhesse össze”.

Elmondta, „ez azért is visszataszító, mert ezek az európai pénzügyi források nem a brüsszeli bürokraták munkája nyomán állnak elő, ezek nem idepottyannak az égből”, hanem az európai gazdasági teljesítmény alapján jönnek létre, amelyet az európai adófizetők, köztük a magyar emberek állítanak elő.

Az európai források előállításában a magyar emberek éppen úgy részt vesznek, mint a luxemburgiak, a németek, a franciák vagy éppen a spanyolok – emelte ki. Szijjártó Péter szerint ezért nem szabad úgy feltüntetni az európai uniós forrásokat, mintha azok a „nyugat-európai barátaink jófejségének eredményeként jöttek volna létre, mintha azok egyfajta könyöradományok lennének vagy humanitárius segélyek”.

A miniszter aláhúzta, a magyar gazdaság teljesítménye az uniós források nélkül is jelentősen növekedni fog, a kormány minden erővel azon van, hogy megcsinálja az 5,5 százalékos gazdasági növekedést, és a gyermeket nevelő magyar családoknak jövőre visszaadja az idén befizetett személyi jövedelemadót.

Kijelentette, a gazdaság újraindításának felgyorsítását teljesen függetlenül kell kezelni az európai forrásoktól, hiszen teljesen új gazdasági időszámítás kezdődött a világjárvány miatt.

Ebben a korszakban hatalmas verseny indult annak eldöntésére, ki tartozik a nyertesek közé, ki tudja a lehető legtöbb beruházást magához vonzani, hiszen a beruházások hoznak létre munkahelyeket, amelyek növelik a gazdaság teljesítményét – mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, „nekünk most arra kell koncentrálni, hogy a magyar szabályok, magyar körülmények legyenek a lehető legjobbak a beruházások vonzása szempontjából”, ezért fontos az a 29 döntés, amelyet a kormány elfogadott a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára.

„Ezek biztosítják, hogy a magyar gazdaság tudjon a leggyorsabban újraindulni Európában, ezáltal mi ennek az új világgazdasági korszaknak egyértelműen a nyertesei közé tartozzunk” – jelentette ki Szijjártó Péter.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?